Miközben idejöttem a mikrofonhoz, a Magyar – Horvát Baráti Kör elnökségi tagja, Vitézy Tamás odasúgta nekem, hogy jót mondjál! Igyekezni fogok.
Hét hónap múlva Horvátország is tagja lesz az Európai Uniónak. Hét hónap múlva ismét együtt leszünk magyarok és horvátok, horvátok és magyarok, egy unió keretén belül. 816 évig perszonális unióban, közös királyságban, és most hét hónap múlva az Európai Unióban fogjuk egymást segíteni, közös céljainkat megvalósítani, és egyben hozzájárulunk az általános európai célkitűzések eléréséhez.
Horvátok és magyarok nem akármilyen szomszédok, legalábbis Európában ilyen példát nem tudok, de valószínűleg a világon sincs arra példa, ahogy mi együtt éltünk több mint nyolc évszázadon keresztül. Míg más szomszéd népek egymás ellen harcoltak évszázadokon keresztül, mi közel ezer esztendeig békében éltünk egymás mellett, vagy együtt harcoltunk a közös ellenséggel szemben. Ez az együttélés, ez a közös sors fantasztikus történeteket szült. Én csak egyet említek, a Zrínyi családét. Zrínyi Miklós, a szigetvári hős mindkét nemzetnek kiemelkedő történelmi hőse. Két dédunokája, Zrínyi Miklós és Petar Zrinski, akik édestestvérek voltak, az egyik a magyar, másik a horvát irodalom kiemelkedő alakja. A Zrínyi család gyönyörűen szimbolizálja a két nép közös történelmét.
További közös sorsunk, legújabb kori együttműködésünk egy unió keretén belül már korábban is létrejöhetett volna, hosszú évekkel ezelőtt, ha nincs Európa néhány országában egy rossz történelmi beidegződés, ha nem kezelik Horvátországot másképpen, mint azt a 10-12 országot, amelyik csatlakozni tudott az Európai Unióhoz 2004-ben. A milosevicsi agresszió volt a kiinduló ok, ami miatt ez bekövetkezett, a Horvátországra rákényszerített honvédő háború. Nagyon jól tudjuk, elismert tény, hogy Horvátország hasonló kultúrával, hasonló fejlettséggel rendelkező ország, mint azok, amelyek a 2000-es évek közepén az Európai Unió tagjai lettek.
Már zágrábi éveim alatt 1999 és 2003 között is tapasztaltam, hogy van néhány olyan ország a Lajtán túl, Nyugat-Európában, ahol régi beidegződések miatt késleltették Horvátország csatlakozását. Ezek az országok úgy gondolták, nekik Szerbia a történelmi partnerük, ne legyen nagy Belgrád lemaradása. Hála Istennek ezen országok feladták hibás nézeteiket, tarthatatlan álláspontjukat. Hogy ez mennyire így van, azt fényesen bizonyítja, hogy Ante Gotovina és Mladen Markac tábornokok elnyerték a szabadságukat, felmentették őket az álságos, hamis háborús bűnös vádak alól. Ezzel Horvátország közvetve némi kárpótlást kapott az Európai Uniótól és a nemzetközi közösségtől.
2013. július 1-jével biztos, hogy erősödni fog Európa Horvátország csatlakozásával, és különösképpen erősödni fog a közép-európai régió. Nekem már régi, 10-15 éves gondolatom, hogy ki kellene alakítani Közép-Európában egy Varsó-Budapest-Zágráb tengelyt. Ennek nemcsak érzelmi és történelmi okai vannak, hanem nagyon fontos, aktuális érdekek is diktálják ezt az együttműködést. Koránt sincs arról szó, hogy ez a három ország együttműködik, és mással nem foglalkozik, éppen ellenkezőleg. Én arra gondolok, hogy ez a három ország lehet a teljes közép-európai térség motorja, és ez a térség a Balti államoktól kezdve egészen az Adriáig tart. A Visegrádi Együttműködés négy országa, Lettország, Litvánia, Észtország, Horvátország, Szlovénia, Románia és Bulgária tartoznak ebbe a körbe az Európai Unión belül. Az Unión belüli együttműködésről beszélek, ennek a közép-európai térségnek az együttműködéséről.
Csak zárójelben teszem hozzá, hogy a Visegrádi Együttműködésnek is Lengyelország és Magyarország volt a motorja az elmúlt 20 esztendőben.
Miért tartom ezt fontosnak? Azért, mert az Európai Unió válságok sorozatával küszködik, mindenekelőtt pénzügyi és gazdasági válsággal, de mindez előbb utóbb, ha nem sikerül a problémákat megoldani, akár politikai válságot is okozhat. Itt most nincs idő ennek az együttműködésnek minden elemére kitérni, csupán arra akarok utalni, hogy mi valamennyien új országok vagyunk az Unióban, mi valamennyien 40-45 évig el voltunk zárva a demokratikus berendezéstől, diktatúrában, idegen uralom alatt éltünk. Most felszabadulva, megújulva, új gondolatokat, új eszméket és új módszereket vihettünk be az európai együttműködésbe. Ezzel meghatározó módon járulhatunk hozzá a válság megoldásához.
Nem utolsósorban egyéni érdekeinket is jobban tudjuk így érvényesíteni. Összefogva, kisebb vagy nagyobb csoportokban jobban tudjuk az érdekeinket érvényesíteni a nagy európai uniós államokkal szemben. Geopolitikai helyzetünkből, közös, vagy hasonló sorsunkból fakadó érdekeinket a velük folytatott tárgyalásokban, vitákban jobban tudjuk érvényesíteni. Ilyen terület például a mezőgazdaság és a környezetvédelem.
Ahogy Neven Mimica miniszterelnök-helyettes úr is említette, a határok teljes lebontása fel tudja gyorsítani a kereskedelmet, a gazdasági együttműködést, tehát a horvát-magyar együttműködés, mint nyolc évszázadon át, kitűnően fog működni a jövőben is.
De a legjobb gépezetbe is beleeshet egy homokszem. Nem tehetem, hogy ne említsem meg: vannak olyan marginális erők, hangsúlyozom marginális erők, melyek éket akarnak verni a magyar-horvát gazdasági együttműködésben. Azt is kiemelem, hogy csupán bizonyos vélt vagy valós gazdasági érdekről van szó. Innen üzenem nekik: nincsenek sikerre ítélve. A kísérletük kudarcot fog vallani. Még pedig azért, mert ma is érvényes Miroslav Krlezának, a világhírű horvát írónak azok a szavai, amelyeket valamikor a XX. század közepén fogalmazott meg a magyar-horvát kapcsolatokról. Annak a Miroslav Krlezának, akinek a közelmúltban állítottunk szobrot itt Budapesten, a Ludovika téren. Zárójelben hozzáteszem, talán éppen ezekért a szavakért. Miroslav Krleza azt mondta, hogy magyarok és horvátok, horvátok és magyarok között a történelem során oly sok minden történt, ami elválasztja egymástól a két népet, hogy ezekről a dolgokról könyveket lehetne írni. De, folytatta Krleza, a történelem során magyarokat és horvátokat oly sok dolog kapcsolta össze, oly sok közös ügy van, oly sok közös érdek van, hogy erről egész könyvtárnyi irodalom szól. Egészen biztos vagyok abban, hogy ez a könyvtár a következő években újabb és újabb kötetekkel bővül majd.
Tiszta szívből kívánok horvát barátainknak sok sikert az Európai Unióban, sok egyéni és sok közös sikert! Köszönöm szépen, hogy meghallgattak!
A Magyar Országgyűlés épületében, a Nemzeti Összetartozás Bizottság tanácstermében tartotta kibővített elnökségi ülését a Duray Miklós vezette Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) társulás. A nemzetpolitikát alakító politikusokkal, jelentős intézmények vezetőivel találkoztak:
Az immár tizenegy éve jogi személyek társulásába tömörülő felvidéki civil szervezetek képviselőit Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkárságának vezetője, Potápi Árpád, az országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke, Szili Katalin, az Autonómia Albizottság elnöke, Csóti György, a FIDESZ képviselője és Szávay István, a Jobbik képviselője köszöntötte. Répás Zsuzsanna üdvözlő beszédében a magyar kormány és a külhoni magyarság közti kapcsolattartás, intézményes párbeszéd fejlődéséről beszélt, a nemzetpolitika alakulásának lényeges állomásait emelte ki: Antall József emlékezetes bejelentését 1990-ben, miszerint lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke kíván lenni, majd az 1996-ban összehívott magyar-magyar csúcsot és 1999-ben a MÁÉRT életre hívását, a Gyurcsány-kormány idején bekövetkezett népszavazás után a KMKF megalakítását, 2001-ben a státustörvény elfogadását, majd az állampolgársági törvény módosítását, a visszahonosítást, a magyar állampolgárság megszerzésének megkönnyítését 2010-ben. A státustörvény elfogadásával is tabukat döntögetett a Fidesz-kormány, és nem volt véletlen, hogy akkor még nem autonómiáról, állampolgárságról, hanem a Velencei Bizottság által utólag is igazolt státustörvénnyel vonták be a magyar jogrendbe a szomszédos államokban élő magyarokat, mondta a nemzetpolitikai államtitkárság vezetője. Kiemelte, hogy az állampolgárság ügyében Románia törte át a falat, amikor tömegesen adott román állampolgárságot a Moldáviában élő románoknak, ez követendő példa lett a magyar kormány részére. Sikernek tartja, hogy az autonómia fogalmát is sikerült kiemelni a tabuk világából. Potápi Árpád, a Nemzeti Összetartozás Bizottság, egyben a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma Állandó Bizottságának elnöke szimbolikus jelentőségűnek tartotta, hogy a felvidéki civil szervezetek képviselői a Nemzeti Összetartozás Bizottságának tárgyaló termében gyűltek össze. A bizottság létrehozása 2010. december 23-án egyben azt a fontos üzenetet hordozta, hogy a magyar országgyűlés a külhoni magyarsággal való foglalkozást nem külpolitikai feladatnak tartja. A bizottság kihelyezett üléseket tartott eddig Ungváron, Lendván, Nagyszalontán, Komáromban és november 28-án esedékes a bécsi kihelyezett ülésük.
Csóti György, a Fidesz parlamenti képviselője, ismert külügyi szakpolitikus, aki a NÖB és a külügyi bizottságnak is tagja elmondta, a nemzetpolitika speciális belpolitika, aminek van külpolitikai kisugárzása is. Úgy véli, a társulás nagyon találó nevének üzenetét ki kellene sugározni az egész Kárpát-medencébe: a közös célokért szövetségre van szükség. Örömmel számolt be arról, hogy némi bizonytalankodás után az MKP immár teljes jogú és aktív tagja a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanácsnak, az önrendelkezést tartja a legfontosabb célnak, ami a szlovákiai magyar közösséget erősítheti. Elmondta, Duray Miklós a SZAKC elnökeként, elméleti tudása, gyakorlati tapasztalatai alapján, sokat tehet azért, hogy az egész Kárpát-medencében szövetség jöjjön létre a közös cél, a nemzet szülőföldön való boldogulása érdekében. Nagy szeretettel köszöntötte a parlamentben a felvidéki vendégeket Szili Katalin, aki a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának létrehozása idején a magyar Országgyűlés házelnöke volt. Kiemelte KMKF stratégiai anyagai közül a szórvány-stratégiát és a határ menti térség infrastruktúrájának javítását, a gazdasági kooperációt célzó terveket, ezek kidolgozásában és megvalósításában a SZAKC is segített. Nagyon jelentős lépésnek tartja a NÖB és az Autonómia Albizottság létrehozását, hiszen ez sokáig tabu téma volt. Szili Katalin az albizottság elnökeként támaszkodik arra a kapcsolatrendszerre, amelyet házelnökként, a KMKF állandó bizottsága elnökeként épített ki, Csóti György pedig alelnökként segíti a munkáját. Jó iránynak tartja, hogy a SZAKC a civilszervezetek összefogásával az oktatás, felnőttképzés szervezését, a kis és középvállalkozások segítését, a sokirányú régiófejlesztést tűzte ki célul, mert ez a kisközösségek megtartását szolgálja. Elmondta, hogy a magyar parlament április 12-ét a Felvidéki Kitelepítettek Emléknapjává nyilvánította. Szávay István a Nemzeti Összetartozás Bizottság működéséről elmondta, örvendetes tény, hogy a kis létszámú, mindössze 12 képviselőből álló bizottságban többször jutnak közös nevezőre a képviselők, mint a többi bizottságban, emellett az autonómia bizottságban kifejtett munka, a civil kapcsolatok építésének szükségességét hangsúlyozta. A kormány vezető tisztviselője és a parlamenti képviselők után a magyar nemzetpolitikában jelentős szerepet vállaló intézmények, szervezetek képviselői, szakemberek nyújtottak gyakorlati kérdésekről tájékoztatást a felvidéki civil szervezetek képviselőinek. Dr. Radetzky Jenő miniszteri biztos, egyben a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a Wekerle tervről, a magyar gazdaság Kárpát-medencei léptékű növekedési stratégiája és a Kárpát Régió Üzleti Hálózat intézményrendszeréről tartott előadást. Mihály Erzsébet, a Bethlen Gábor Alapkezelő támogatásfinanszírozásért felelős igazgatója a Bethlen Gábor Alap és Alapkezelő működéséről, pályázati rendszerét mutatta be. Elmondta, hogy a felvidéki civil szervezetek 2012-ben a BGA nyílt pályázatán a pályázatok magas szakmai színvonalának köszönhetően 65 %-ban sikeresek voltak. A belföldi pályázatok közül kiemelte a Határtalanul programot, amelynek sikeres lebonyolításába felvidéki szervezetek is segítenek. A Szülőföldön magyarul programról, az oktatási-nevelési támogatásokról elmondta, hogy a Kárpát-medencében támogatott mintegy 254 ezer tanuló közül 44-50 ezer a felvidéki tanuló, és úgy véli, az SZMPSZ-szel való együttműködés sikeres, bevált a 2011-től foganatosított új ügyvitel, Felvidéken jelenleg a támogatások 98,57%-át kifizették, az egész Kárpát-medencében itt a legjobb a teljesítési mutató. A nemzeti jelentőségű intézményekre szánt keretből 500 millió Ft összeg jut Felvidékre, most zajlanak az elszámolások, a beszámolókból arra lehet következtetni, hogy virágzó civil élet folyik a Felvidéken. Csizmadia László, Civil Együttműködési Tanács (CET), a Civil Összefogás, egyben a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) elnöke, a CET működéséről, a NEA pályázati lehetőségeiről számolt be. A civilek legfontosabb küldetése,hogy a nemzet és a közjó érdekében tevékenykedjenek, kiálljanak, ezt szolgálta a Békemenetek szerevezése, amelyek megmutatták, hogy létezik a magyarok lelki közössége, és tömegek készek zarándoklatra a nemzeti ügyekért és közjóért. A CET 2009. december 9-én jött létre, több felvidéki szervezet is tagja, 7 régió magyar közösségeit kívánják összefogni, az információáramlás megszervezése a cél. Emellett a Nemzeti Együttműködési Alap, amely 2012. január 1-jétől működik, szintén lehetőséget nyújt a nem magyarországi magyar szervezetek bevonására, a 6 szakmai kuratóriumból az egyik éppen a Nemzeti Összetartozás Kollégiuma, amelynek pályázati felhívására olyan magyarországi szervezetek pályázhatnak, amelyek a programjukat határon túli magyar szervezettel valósítják meg. A csak magyarországi civil szervezetek működésének támogatására kiírt, most aktuális pályázat esetében is előnyt jelent, ha a pályázó bemutatja, hogy szakmai programjába bevon, konzorcium formájában határon túli magyar szervezetet is., amelyet a szervezetek működési költségének fedezésére szánnak. A szakmai pályázatok kiírása 2013 januárban való, azt reméli, nem ismétlődik meg az a 2012 évi gyakorlat, amikor éppen a nemzeti összetartozás kollégiumhoz érkezett a legkevesebb pályázat. Biztatta a jelenlévő szervezeteket, hogy vegyenek részt a CET munkájában, és magyarországi partnereikkel közösen dolgozzanak ki közös programokat a NEA pályázatára. Juhász Imre, európai jogi szakjogász, az ELTE tanára, aki egyben a Független Rendészeti Panasztestület elnöke, országgyűlési biztos arról tájékoztatta a tanácskozás résztvevőit, hogy milyen elvek, szakmai tapasztalatok alapján dolgozták ki a Hunnia Baráti Kör nevében a Beneš-dekrétumok ügyében az EP petíciós bizottságához benyújtott petíciót. Igyekeztek megcáfolni azt a szlovákiai és az EB jogi szakértői által hangoztatott érvet, hogy ez jogtörténeti kérdés, amivel nem kell foglalkozni, felhívták a figyelmet a szlovák és a cseh jogrendszer különbségeire. Nem valamennyi Benes-dekrétumra, hanem a kollektív bűnösség elvére épülő 18-20 dekrétumra, és főleg arra irányították rá a figyelmet, hogy 2007-ben a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa határozatban megerősítette ezeket a benesi dekrétumokat. 2012. január 12-én Bagó Zoltán Fideszes EP képviselő segítségével nyújtották be a petíciót, júniusban érkezett a válasz, hogy a bizottság befogadta, tehát érdemi vizsgálat és tárgyalás várható. A szeptember 20-i petíciós bizottsági ülésen Hans Seidel Alida és Juhész Imre ismertette a petíció lényegét, nagyon fontos momentum, hogy Bagó Zoltán, Tabajdi Csaba, Morvay Krisztina és Hankiss Ágnes, különböző politikai pártok magyar képviselői mellett más nemzetiségű – észt, német – képviselők is támogatták a petíciót, egy román képviselő szólt ellene. Olyan döntés született, hogy a petíciós bizottság írásbeli kérdést intéz a szlovák kormányhoz. Ezzel párhuzamosan az EP képviselőiből álló tényfeltáró küldöttség is készül Szlovákiába. Nem várható az ügy gyors lezárásra, de az is eredmény, hogy a petíciós bizottság tovább kell hogy vigye az Európai Bizottság elé. Az elhúzódó eljárás alatt van remény pozitív elmozdulásra a szlovák kormányzati tényezők részéről, fejtette ki Juhász Imre. Pappné Farkas Klára, a Magyar Országgyűlés Nemzeti Integrációs Főosztályának főosztályvezető helyettese a Külügyi Hivatal és a főosztály sokrétű tevékenységéről számolt be, a parlamenti delegációk utazásait készítik elő, a nemzetközi kapcsolattartás legkülönbözőbb eszközeivel élnek annak érdekében, hogy a magyar nemzet érdekeinek érvényt szerezzenek,például az ET, a KEK, a V4, EBESZ, IPU kereteiben. Nagyon jelentős nemzetpolitikai eredménynek tartja a Nemzeti Összetartozás Napjának elfogadását, a NÖB létrehozását a magyar Országgyűlésben és azt, hogy önálló főosztály foglalkozik a nemzeti integrációval. A KMKF állandó bizottsága, plenáris ülése és a munkacsoportok számára is ez a főosztály biztosítja a működéshez szükséges infrastruktúrát, hátteret. Beszámolt a brüsszeli HUNINEU lobbi iroda működéséről, programjairól is. Bakos István művelődéskutató, a Bethlen Gábor Alapítvány ügyvivő kurátora, a Magyar Örökség-díj Bizottság, az Eötvös József Collegium Baráti Köre és más anyaországi civil szervezetek vezetőségi tagja rövid tájékoztatót nyújtott a tevékenységről, együttműködési terveiről, különös tekintettel a Felvidékre. Tájékoztatása során elmondta, Duray Miklós elsők közt Janics Kálmánnak közösen kapta meg az 1988-ban alapított Bethlen-díjat, őket számos felvidéki követte,mint Turczell Lajos, Dobos László, Koncsol László, jelentős felvidáki születésű személyiségek, mint Herczeg Géza, Király Tibor, és szlovák írók, hogy Lubomír Feldek, Vojtech Kondrót. Kiemelte a Teleki Pál Érdemérmet, amelyet a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség és a Felvidék.ma hírportál működtetéséért Pogány Erzsébet is megkapott. Kiemelte, hogy a Kairosz könyvkiadó új sorozatot indított, amelynek első kötete Teleki Pálról szól. A jővú évben két nagy évfordulóra összpontosítanak: 400 éve választották fejedelemmé Bethlen Gábort, és 200 éve született Eötvös József. Az alapítvány pénzbeli jutalomban szeretne részesíteni arra érdemes pedagógusokat is, nem feledkeznek el a határon túli tanítókról sem. Dr. Rubovszky András, a Széchenyi Társaság főtitkára is köszöntötte a parlamentben tanácskozó felvidékieket, beszámolt a Széchenyi Társaság céljairól, Széchenyi István szellemiségének ápolásáról, a tettekben megnyilvánuló hazaszeretet példáiról. Huszonöt évvel ezelőtt, 1987. szeptember 21-én koszorúzták meg először az MTA épülete előtt álló Széchenyi-szobrot, díjat alapítottak, amelyet eddig 4 felvidéki vehetett át, akik – bizonyára nem véletlen – valamennyien részt vesznek a SZAKC munkájában, Cservenka János, Duray Miklós, Hrubík Béla, Dániel Erzsébet, igazi közösségépítő emberek, mondta el Rubovszky András. Felajánlotta, hogy a Széchenyi Társaság intézményes kapcsolatot alakít ki a Szövetség a Közös Célokért társulással. Gubík László köszönetet mondott a Nemzeti Összetartozás Bizottságnak a szlovák állampolgárságuktól megfosztott felvidékiek ügyében megfogalmazott támogató nyilatkozatért, és elmondta, hol tart most a 2011. július 19-étől datálható tortúra. Jelenleg négy fórumon foglalkoznak a diszkriminatív és alkotmányellenes szlovák állampolgársági törvénnyel: a szlovák parlament talaján, az alkotmánybíróságon, az Európai Parlamentben és az Európai Emberi Jogi Bíróságon. Lomnici Zoltánnal, az Emberi Méltóság Tanácsának elnökével két hete sajtótájékoztatón számoltak be arról, hogy kötelezettségi eljárás indítása érdekében petíciót nyújtottak át Martin Schulznak. A tanácskozást Duray Miklós az MKP delegáltja, a társulás elnöke vezette, részt vettek teljes számban a Szövetség a Közös Célokért tagszervezeteinek képviselő, elnökségének tagjai: Hrubík Béla (a Csemadok képviseletében), Mézes Rudolf (a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségének elnöke), Pék László (a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke), Csémi Szilárd (a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség ügyvezető elnöke), Knirs Imre (az Egy Jobb Komáromért társulás elnöke), Dániel Erzsébet (a párkányi LIMES ANAVUM társulás elnöke), Pásztor István (a királyhelmeci Rákóczi Baráti Köre társulás elnöke). Jelen voltak a felügyelő bizottság tagjai, Balogh Gábor, a Csemadok részéről és Baranyai Anna, a párkányi LIMES ANAVUM delegáltjaként. A Szövetség a Közös Célokért társulásba további öt szervezet kérte a felvételét, az elnökség döntése értelmében ezek a szervezetek bekapcsolódnak a társulás munkájába és az elnökség javasolja a 2013 tavaszán esedékes közgyűlésen a teljes jogú tagokká válásuk jóváhagyását. Új tagszervezetekké válnak: Via Nova Ics, a lévai Reviczky Társulás, a hidaskürti Cservenka Alapítvány, az ipolyvarbói Palóc Társaság és a komáromi Kárpátia Sport társulás. Duray Miklós elmondta, a társulás nyitott újabb tagszervezetek befogadására, amelyek jelentkezését a közgyűlésig várják. Pogány Erzsébet, a SZAKC igazgatója írásban terjeszetette elő beszámolóját a SZAKC tevékenységéről 2012-ben.
Staza – Damjanich János szerb származású magyar honvédtábornok szülőfalujában emlékművet avattak múlt csütörtökön. A márványtáblát a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége állíttatta Magyarország külügyminisztériumának a támogatásával.
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
Az aradi vértanúk egyike, a magyar nemzeti hős, Damjanich János a horvát határőrvidéken, Stazán született. Még állnak a falai annak a később már iskolaként funkcionáló épületnek, amely egykoron a szülőháza volt. A Sziszek-Moslavina megyei magyarok számára fontos helyszín, amelyet mindenképpen szerettek volna megjelölni. Ennek fontosságára a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége is felhívta a figyelmet, így a magyar kormány külügyminisztériumának támogatásával egy márvány emlékművet állíttattak Damjanich János szülőháza mellé.
– Sziszek-Moslavina megye magyar kisebbségi képviselőjének, Kis Árpádnak a segítségével utánajártunk annak, hogy milyenek a lehetőségek egy emlékmű állítását illetően. Szerencsére a járás és a megye is teljes támogatásáról biztosított bennünket, ugyanígy a stazai civil szervezetek és a lakosság is. Magyarország külügyminisztériuma pedig anyagilag járult hozzá ahhoz, hogy méltó emléket állíthassunk egyik nemzeti hősünknek – nyilatkozta lapunknak Jankovics Róbert, a HMDK ügyvezető elnöke.
Megemlékezés és koszorúzás
Október 4-én a délutáni órákban gyűltek össze az emlékezők a márványtáblánál. A résztvevők között volt Csóti György, a Fidesz-MPSZ országgyűlési képviselője, Firtl Mátyás, a KDNP országgyűlési képviselője, dr. Iván Gábor zágrábi magyar nagykövet, Bakó Tamás, a zágrábi Magyar Nagykövetség első beosztottja, valamint Dezső János, a nagykövetség oktatási és kulturális tanácsosa. A HMDK képviseletében Jankovics Róbert ügyvezető elnök és Andócsi János alelnök, továbbá Berkes Imre, Zágráb megye magyar kisebbségi képviselője, Balázs-Piri Zoltán, Zágráb Város Magyar Kisebbségi Önkormányzatának elnöke és Szekeres Péter, az önkormányzat titkára.
– Ennek az emlékműnek egy fontos üzenete van, mégpedig az, hogy mi ebben a térségben – horvátok, magyarok, szerbek és mások – egymásra vagyunk utalva. Ez a délután itt, Stazán, egy örömünnep volt, hiszen minden nemzetiség együtt ünnepelt, egy olyan hős előtt tisztelegtek, aki a szabadságért, az egyenlőségért és a testvériségért harcolt, és ezzel ő az összes többi nemzetiség szabadságáért is küzdött – mondta alkalmi beszédében Csóti György országgyűlési képviselő. A tábla leleplezését követően a résztvevők koszorúkat helyeztek el, a vértanú emléke előtt tisztelegve.
Írta: Bálint Csaba, 2012. október 10. (Megjelent: Horvátországi Magyarok Demokratikus Szövegsége honlapján)
Nem kegyes a sors hozzánk. Nem mennek jól a dolgaink a nemzetpolitika területén. A kormány vívja a gazdasági-pénzügyi szabadságharcát, a „sértett” multinacionális cégek és bankok hátországai, valamint politikai ellenfeleink pedig acsarkodnak. Méltánytalanul rossz az ország nemzetközi megítélése. Nemzeti érdekérvényesítő képességünk, az elmúlt több mint két évtized távlatában, a mélypontra süllyedt. Ugyanakkor több mint hatvanöt éve nem volt olyan nemzeti elkötelezettségű kormány, ráadásul teljes felhatalmazással a háta mögött, mint ma.
Mi akkor a baj itthon? A széthúzás, a megosztottság, a jó szándékú, de szerteágazó erőfeszítések. A magyar nemzetpolitika szekerét, Tőkés László szóhasználatával élve, több irányba húzzák. A szekér recseg-ropog, és a két évvel ezelőtti nagy lendületet követően, jelenleg egy helyben toporog. Pedig ha minden jó szándékú paripa egy irányba állna a szekérrúd mellé, száguldana a nemzet hintója. Mi magyarok még mindig nem értettük meg, hogy egységben az erő. Pedig Szabó Dezső óta sokan tudják, hogy „minden magyar felelős minden magyarért”, de kevesen cselekednek e szerint.
Minderre persze van magyarázat, de ezen már túl kell lépni. Az elszakított nemzetrészek, a második világháborút követően, közel fél évszázadig teljesen magukra voltak hagyva, üldözésnek, kirekesztésnek, sokszor fizikai megsemmisítésnek voltak kitéve. A rendszerváltozás utáni első húsz év magyar kormányai részben nem tudtak, részben pedig nem akartak eltökélt lépéseket tenni a nemzet határokon átívelő újraegyesítése érdekében. Ilyen körülmények között érthető, de nem elfogadható, hogy az utódállamokban élő magyar nemzetrészek önrendelkezés iránti igénye folyamatosan csökkent. Politikai pártjaik, a kisebb engedmények reményében, a többségi hatalommal inkább együttműködésre, semmint konfrontációra törekedtek. Ma már látható, hogy ez zsákutca volt. Az irányváltás azonban nem megy könnyen. Világossá kell tenni a szomszédos országokban élő „többségi” nemzeteknek, hogy a „többségi” megjelölés nem minőségi kategória, hanem csupán mennyiségi, melyet a XX. század történelmi sorsfordulói hoztak létre. Az utódállamokban élő magyar nemzetrészeknek alanyi jogon jár az önrendelkezés. Ez a jog születési helyükből ered. Ott születtek, ahol ma élnek, ahol őseik évszázadokon, évezreden keresztül falvakat, városokat hoztak létre, kulturális intézményeket létesítettek, és vérükkel védték szülőföldjüket. Ez kell legyen a „kisebbségi” politizálás alapja. A sikerhez azonban teljes nemzeti egységre van szükség. A különböző irányzatoknak egyetlen gyűjtőpártban, vagy választási koalícióban kell egyesülniük minden szomszédos országban. Többpártrendszernek csak területi autonómia megvalósulása esetén van helye. Tudatosítani kell szomszédainkkal, hogy együttélésre vagyunk ítélve a Kárpát-medencében; a barátság, az együttműködés jobb az ellenségeskedésnél, ezt ezeréves közös történelmünk is igazolja. Rá kell bírni őket, hagyjanak fel a megszerzett területeken élő magyar nemzeti közösségek teljes felszámolásának titkolt szándékával. Európának rá kell jönnie, a „magyar kérdés” még nincs megoldva. A megoldás módja a Lajtától nyugatra és északra megvalósult személyi elvű, kulturális és területi autonómiákban, illetve ezek kombinációjában keresendő. Ennek csak egy alternatívája van: az alkotmányban rögzített társnemzeti státus.
Rendet kell tenni az „anyaországnak” nevezett mai Magyarországon is a nemzetpolitikában. (Az „anyaország” kifejezés azért helytelen, mert azt a látszatot kelti, mintha a szomszédos országokban élő magyarok innen vándoroltak volna ki.) A kormányzati, a parlamenti és a civil szférának egy irányba kell haladnia. Fel kell hagyni azzal a hamis és megalkuvó állásponttal, mely szerint az elszakított nemzetrészek majd eldöntik mit akarnak, a budapesti politika pedig támogatja azt. Ha így gondolkodunk, a magyar nemzet egységét tagadjuk. Közösen kell elhatároznunk célkitűzéseinket, melynek megvalósítása az egyes területeken más és más módon jöhet létre. Az összehangolt politika fórumai a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT), a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) és a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT). Az elmúlt esztendőben a MÁÉRT plenáris ülése elfogadta az új magyar nemzetpolitikai stratégiát. Ez a kiinduló pont jelenleg, ezt kell lebontani, értelmezni a helyi sajátosságok szerint. Ennek helyi megvalósítását támogatja, segíti a mindenkori magyar kormány. A körülmények változásával ez a koncepció természetesen változtatható, de csak közös akarat szerint. A hangsúly mindig a teljes kárpát-medencei magyar nemzeti egységen van.
Még nem késő, de az utolsó pillanatban vagyunk. Ha nem születik meg hamarosan a teljes magyar nemzeti összefogás, akkor tovább sodródunk a herderi jóslat beteljesedése felé. (Emlékeztetőül: 1991 és 2001 között több mint 300 ezerrel csökkent az elcsatolt területeken élő magyarok száma. A harmadik évezred első évtizede sem hozott változást, ez a tendencia folytatódott, a pontos adatok még nem ismeretesek.) Örök igazság kell legyen: minden magyar felelős minden magyarért. Hiszem, hogy erre most már mindenki rájön. Ez esetben Európa sem hagyhatja figyelmen kívül a 15 milliós magyar nemzet akaratát, hiszen nem akarunk mást, mint a jól bevált európai gyakorlatot honosítani a Kárpát-medencében. Végül szomszédaink is belátnák, közös hazánk, Közép-Európa ilyen feltételek mellett, és csak ilyen feltételek mellett, virágzó régiója lehet az egyesült Európának.
Budapest, 2012. nyarán
Csóti György országgyűlési képviselő
Megjelent a Magyar Nemzetben 2012. szeptember 4-én
CSÓTI GYÖRGY (Fidesz) felszólalása az Országgyűlésben:
Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Nagykövet Úr! Tisztelt Ház! 2004-ben nem 12, hanem 13 ország csatlakozott volna az Európai Unióhoz. Ha nincs a milosevicsi agresszió, ha Milosevics csapatai nem támadják meg Horvátországot – és zárójelben mondom, Szlovéniát, csak ez egy másik történet -, akkor együtt csatlakoztunk volna az Európai Unióhoz.
De Horvátországhoz sajnos a sors a következő években sem volt nagyon kegyes, mert a honvédő háború elemzése, téves elemzése alapján olyan előítéletek fogalmazódtak meg néhány európai fővárosban, ami késleltette a csatlakozási tárgyalások beindítását, és ez végül is odáig jutott, hogy Horvátországnak elég hosszú időt kellett várni, amíg ebbe az állapotba, a csatlakozás pillanatáig eljutott. De nem adták fel, és ez bizonyítja, hogy ha egy igaz ügyért harcol valaki, akkor az igaz ügyért kifejtett tevékenység és harc előbb-utóbb meghozza a gyümölcsét.
Nagyon sok minden elhangzott itt, érvek, érvrendszerek, hogy miért fontos nekünk, miért fontos Közép-Európának meg egész Európának Horvátország csatlakozása, és egy hihetetlen nagy, gazdag tárház lenne arról beszélni, hogy mi kapcsolja össze a horvátokat és a magyarokat a történelem folyamán. Én ezt csak egy nagyon híres, világhírű horvát író, Miroslav Krleža szavaival, egy többszörösen összetett mondattal szeretném jellemezni; annak a Miroslav Krležának, akinek végre tavaly szobrot is emeltünk a Ludovika előtti téren.
Krleža a következőt mondta: Magyarok és horvátok között a történelem során oly sok probléma adódott, hogy erről könyveket lehetne írni. De: magyarok és horvátok között a történelem során oly sok minden kapcsolja össze a két népet, a két nemzetet, hogy erről egy egész könyvtárnyi anyag szól.
Nos, ehhez a könyvtárnyi anyaghoz tett hozzá néhány kötetet az Antall-kormány, az első és a második Orbán-kormány. Meg kell említenem Antall József nevét, mert Antall József neve szimbólum a magyar-horvát kapcsolatok tekintetében, ugyanis Zágrábban 1999-ben utcát neveztek el róla, 2002-ben pedig szobrot állítottak neki ebben az utcában.
Ezt azért emelem csak ki, mert Antall József személyén keresztül az egész horvát nép, az egész horvát nemzet kifejezésre juttatta szimpátiáját, barátságát Magyarország irányába. Ugyanis az utcát a konzervatív-kereszténydemokrata kormányzat kezdeményezésére hozták létre vagy nevezték el, a szobrot viszont a szocialista városvezetés állította fel Zágrábban, vagyis a teljes politikai paletta, a teljes horvát nép képviseletében kifejtette az együttműködésre és a barátságra vonatkozóan Antall József szobrának fölállításával és az utca elnevezésével.
Kedves Képviselőtársaim! 816 évig együtt éltünk a horvátokkal perszonális unióban, egy olyan perszonális unióban, amely párját ritkítja, nincs még egy ilyen a világtörténelemben. Ehhez hasonló kapcsolat csak a magyar-lengyel kapcsolat lehet, de ott nem egy perszonális unióban éltünk, hanem egymás mellett. Tehát kitüntetett szerepük van a magyar-horvát és a magyar-lengyel kapcsolatoknak mind a mai napig.
Most, közel egy évszázados különélés után megadja a sors, hogy megint egy közös unióban legyünk: az Európai Unióban. Ehhez kívánok sok sikert horvát barátainknak, és kérem önöket, kedves képviselőtársaim, hogy igen szavazatukkal járuljanak hozzá a csatlakozáshoz.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Május 8-án megalakult a Nemzeti Összetartozás Bizottság Autonómia Albizottsága, paritásos alapon, négy kormánypárti, három ellenzéki és egy független képviselővel. Ezt a lépést alapvető nemzetpolitikai okok indokolták. Mára ugyanis nyilvánvalóvá vált minden határon túli magyar politikai szervezet számára, hogy az elszakított területeken élő nemzetrészek megmaradásának és fejlődésének egyetlen garanciája a tényleges és teljes körű autonómia biztosítása. Ez az állítás két szempontból is igazolható. Hivatalos statisztikák alapján, a trianoni békediktátum óta eltelt kilenc évtized alatt az elcsatolt területeken élő magyar nemzetrészek számaránya a teljes lakossághoz viszonyítva a
Felvidéken 30 %-ról 10 %-ra,
Kárpátalján 31 %-ról 12 %-ra,
Erdélyben 32 %-ról 20 %-ra,
Délvidéken 28 %-ról 14 %-ra csökkent.
A húsz-huszonkét évvel ezelőtti rendszerváltozások, a parlamentáris demokrácia bevezetése és a transzatlanti integráció kiterjesztése térségünkre, nem hozott változást. 1991 és 2001 között több mint 300 ezerrel csökkent az elcsatolt területeken élő magyarok száma. A harmadik évezred első évtizede sem hozott változást, ez a tendencia folytatódott, a pontos adatok még nem ismeretesek.
A fenti állítás másik igazolásául a szomszédos országok elmúlt években folytatott kisebbségpolitikájának elemzése szolgál. Példaként nézzük meg, mi történt a közelmúltban Romániában. Általánosságban megállapítható, a többségi nemzeteknek csak addig van szükségük a magyarokra, amíg a belpolitikában, olcsó ígérgetésekkel, koalíciós partnernek megnyerik, vagy külpolitikai megfontolásokból, jó bizonyítványt akarnak felmutatni a nemzetközi közösség felé. Amint nincs rájuk szükség, ejtik őket, és az ígéreteket azonnal visszavonják.
Tisztelt Képviselőtársaim!
Bármennyire igyekeznek sokan szőnyeg alá söpörni, létezik „megoldatlan magyar kérdés” Európában. A Lajtától nyugatra és a Kárpátoktól északra, számos helyen megoldották az őshonos nemzeti kisebbségek helyzetét személyi elvű, kulturális vagy területi autonómia biztosításával. Világossá kell tenni, hogy az őshonos magyar nemzeti közösségeknek is alanyi jogon jár az önrendelkezés az utódállamokban. Születésük helye adja meg ezt a jogot: ott születtek, ahol őseik éltek és alkottak évszázadokon át. Falvakat, városokat építettek, gazdag kultúrát teremtettek, és vérükkel védték azt a földet, ahol ma élnek. Joguk van nemzeti identitásuk megtartásával szülőföldjükön teljes életet élni.
E felismerés hozta létre 2005-ben Tőkés László vezetésével a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanácsot, melynek munkájában ma már valamennyi számottevő határon túli magyar politikai szervezet részt vesz. A Tanács 2011. március elsején Brüsszelben tartott ülésén három mondatos zárónyilatkozatot fogadott el. A nyilatkozat megállapítja, hogy a mai Magyarország határain kívül élő magyar nemzeti közösségek fennmaradásának és fejlődésének egyedüli garanciája a tényleges és teljes autonómia biztosítása:
– kijelenti, minden törvényes eszközt felhasználnak, hogy a magyarság e jogos igényének érvényt szerezzenek,
– leszögezi, hogy a magyar kérdés ilyen megoldása Európa stabilitása szempontjából elengedhetetlen.
A Kárpát-medencében tehát létrejött a politikai akarat a nemzeti autonómia megteremtésére. Különböző, részben érthető, okok miatt azonban nem mindenhol van ehhez bátorság, kellő elszántság. Nincs megfelelő nemzetközi támogatottság sem. Mindez azonban megteremthető. Ha meg akarjuk őrizni nemzeti létünket, meg is kell teremteni. A mai magyar kormányban megvan a szándék ennek megvalósításához. A Magyar Országgyűlésnek is, a 2010-es kitűnő nemzetpolitikai kezdet után, hozzá kell járulnia ehhez a munkához. Ennek motorja kíván lenni az Autonómia Albizottság. Munkánk támogatásához, pártállástól függetlenül, kérem valamennyi képviselőtársam támogatását!
