Nem adjuk fel soha…

Teljes körű autonómia vagy a társnemzeti státusz megadása nélkül sehol nem lehet teljes jogbiztonságról beszélni, és nem állítható meg a népességfogyás – mondta Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója.
– Mikor, kinek a javaslatára jött létre a Kisebbségi Jogvédő Intézet?
– 2012-ben alapítványi háttérrel, budapesti székhellyel. Kalmár Ferenc a KDNP-ből és Gaudi-Nagy Tamás a Jobbikból, akik az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében intenzíven foglalkoztak a külhoni magyarok szomorú, olykor kilátástalan sorsával, 2011-ben javaslatot tettek az Országgyűlésben az elszakított területeken élő őshonos magyar kisebbségek jogvédelmének felkarolására, támogatására. Országgyűlési határozat született egy alapítvány létrehozásáról, amely támogatja a külhoni magyarok jogvédelmét, egyúttal költségvetési forrásból a tevékenység finanszírozását is biztosították. Így jött létre egy tisztán civil szervezet, mely állami támogatásból működik. A támogatási összegre azonban évről évre pályázni kell, tehát nem alanyi jogon, nem automatikusan jár a pénz. Az intézet a Kisebbségi Jogvédő Alapítvány (KJA) operatív, végrehajtó szerveként működik, tevékenységét a KJA Kuratóriuma felügyeli. Az intézet igazgatója egyben a kuratórium elnökhelyettese.

a Demokratának adok interjút

– Egy vélemény társnemzeti státuszt javasol autonómia helyett. Van-e közös pontja a két javaslatnak, vagy a társnemzeti státusszal nem jutna előrébb a határon túli magyarság?
– A társnemzeti státusz lenne a legmagasabb szintű együttélési forma az elcsatolt területeken élő őshonos magyar nemzeti közösségeknek. És ez alanyi jogon járna a magyaroknak, mert ott élnek, ahol születtek, ahol őseik falvakat, városokat, kulturális intézményeket hoztak létre, és több mint ezer esztendőn át vérükkel védték szülőföldjüket. Olyan jogokkal kellene rendelkezniük, mint a belgiumi vagy svájci társnemzeteknek. A történelem
bűnös szeszélye folytán többségi helyzetbe került nemzetek azonban hallani sem akarnak erről. A dolog tehát fordítva áll: ha nem adják meg a társnemzeti státuszt, akkor autonómiát kell követelni, és az autonómia is alanyi jogon járna, mint a társnemzeti státusz. Tényleges és teljes körű autonómiáról van szó. Teljes körű, vagyis személyi elvű, kulturális és területi autonómia, illetve ezek kombinációja a helyi adottságoknak megfelelően.
– Romániában Emil Constantinescu megadná a javasolt autonómiát. Csak egyedi a véleménye, vagy van érdemi támogatottsága is hazájában?
– Emil Constantinescu azon kevés közéleti személyiséghez tartozik Romániában, akik európai gondolkodású, a valódi történelmet ismerő emberek, és a hazafiságnak azt az értékrendjét képviselik, mely a saját nemzeti érdekeket úgy védi, hogy közben másokét nem sérti. Ez egyébként a magyar nemzetpolitikai alapállás. Sajnos ez csak egyedi vélemény, nincs érdemi társadalmi, még kevésbé politikai támogatottsága. A kilencvenes évek legelején egyetemi tanárként csöppent a politikába, tiszta gondolatokkal, nemes szándékkal. 1996 és 2000 között volt Románia elnöke, de mandátuma lejárta után, a szélsőséges erők előretörése, térhódítása miatt csalódottan visszavonult a politikától.
– Hogyan állnak jelenleg ehhez a témához a többi, Magyarországgal szomszédos országok, hiszen mindegyikben él magyar kisebbség?
– Hét szomszédunk közül négyben, Szlovákiában, Ukrajnában, Romániában és Szerbiában változó intenzitással, többnyire soviniszta, magyarellenes politika uralkodik. Ebben szinte nincs különbség bal- és jobboldal között. Déli szomszédunknál ez most nem nagyon tapasztalható, mert integrációs törekvéseik szempontjából kontraproduktív lenne Magyarországgal feszültséget szítani. Keleten a jelenleg hatalmon lévő ultrasoviniszta erők fő célpontja a tízmilliós nagyságrendű orosz kisebbség, de a kárpátaljai magyarok kis létszámuk miatt fokozottan szenvednek Kijev ámokfutásától. Északon és délkeleten folyamatos a magyarellenes politika, napirenden vannak a jogsértések. Bátran kijelenthető, hogy szomszédaink eltökélt szándéka a területükön élő őshonos magyar nemzeti közösségek teljes felszámolása. Természetesen ma már nem XX. századi módszerekkel, népirtással vagy erőszakos kitelepítéssel, hanem kierőszakolt asszimilációval vagy kivándorlással. Tudom, kemény szavak ezek, de Illyés Gyulával vallom: növeli, ki elfödi a bajt. Mindezek tudata nem jelenti azt, hogy ne keressük a barátságot és együttműködést trianoni szomszédainkkal, épp ellenkezőleg; törekedni kell a békés és kölcsönösen előnyös közép-európai együttélésre, de állandóan szem előtt tartva a magyar nemzeti érdekeket, törekedve a XX. századi sebek begyógyítására, a fent leírt autonómia megvalósításával. A Kárpát-medencében is zászlóra tűzhető a közel-keleti elv – területért békét! –, helyzetünkre adaptálva: területért jogot! A teljesség
kedvéért megemlítem, hogy a többi három szomszédunknál sokkal kedvezőbb a magyarok helyzete. Horvátországban és Szlovéniában a mindössze tízezres nagyságrendű magyar közösség alkotmányban rögzített államalkotó tényező, de itt sem rózsás az életük. A népességfogyás szinte megállíthatatlan, de ez főleg kis létszámuk következménye. Ausztriában különleges helyzetben vannak honfitársaink Még nemzeti közösségként sincsenek elismerve, de nem üldözik őket
semmilyen szinten, és 70 éve jólétben élnek. Osztrák barátaink kettős mércével mérnek, mert miközben oroszlánként harcoltak Dél-Tirol autonómiájáért a világháború utáni évtizedekben, a területükön élő magyar, horvát és szlovén őshonos kisebbségeknek semmiféle kollektív jogot nem adtak.

„Európai színvonalú megélhetést és jogbiztonságot kell teremteni külhoni honfitársaink számára, hogy legyen még magyar őseink földjén, mire megvalósul az autonómia”

– Autonómia nélkül biztosítható-e az elcsatolt területeken élő magyarság jogbiztonsága, befolyásolja-e létszámának csökkenését?
– Teljes körű autonómia vagy a társnemzeti státusz megadása nélkül sehol nem lehet teljes jogbiztonságról beszélni, és nem állítható meg a népességfogyás. Ebben a köztesnek tekintett állapotban arra kell törekedni, hogy az adott országban érvényben lévő kisebbségi jogok ne sérülhessenek, senkinek ne essen bántódása magyarsága miatt. Vannak ugyanis különféle kisebbségvédelmi jogszabályok a szomszédos országokban, némelyikben egészen jók, például az anyanyelvhasználatot illetően, de ezeket többnyire nemtartják be, csak szemfényvesztő törvények a külvilág számára. Ha a magyarok ezen előírások betartását követelik, vagy éppen „önhatalmúlag” betartják, súlyos retorziókra számíthatnak, főleg Erdélyben és a Felvidéken. A Kisebbségi Jogvédő Intézet arra törekszik, hogy minden ilyen esetben jogvédelmet nyújtson honfitársainknak. Ezen túlmenően a Kárpát-medencei összmagyar politikának követelni kell szomszédainktól, hogy betartsák az általuk is aláírt nemzetközi kisebbségvédelmi egyezményeket. Ellenkező esetben, aminek szemtanúi vagyunk, a kérdést állandóan napirenden kell tartani a nemzetközi fórumokon – amit csak ritkán tapasztalunk. Emellett követelni kell a kétoldalú, országok közötti alapszerződésekben
foglaltak betartását is.
– Mit tud tenni ilyen helyzetben a Kisebbségi Jogvédő Intézet?
– Miután a tényleges és teljes körű autonómia évtizedek óta nem valósul meg, miközben a magyarok lélekszáma rohamosan csökken az elcsatolt területeken, tűzoltó munkára van szükség. Európai színvonalú megélhetést és jogbiztonságot kell teremteni külhoni honfitársaink számára, hogy legyen még magyar őseink földjén, mire megvalósul az autonómia. A megélhetés biztosítása összetett és nehezebb feladat, itt nem kerülhető meg a nagypolitika szerepvállalása és a gazdasági élet szereplőinek közreműködése. A jogbiztonság megteremtésében a civil szférának nagy szerepe lehet, erre vállalkozott a Kisebbségi Jogvédő Intézet hat évvel ezelőtt. Tevékenységünk két pilléren nyugszik: széles körű jogsegély-szolgáltatás nyújtása és oktatási, valamint tudományos munka. A jogsegélyszolgálatnak két területe van: állandó jogsegélyszolgálati helyek fenntartása és konkrét peres ügyek támogatása. Ausztria kivételével valamennyi szomszédos országban, az elcsatolt területeken vannak jogvédelmi irodáink, jelenleg szám szerint 14. Ezeken a helyeken bárki térítésmentesen kap tanácsot, adott esetben konkrét segítséget, ha magyarsága vagy vélhetően magyarsága miatt jogsérelem érte. A konkrét peres ügyek száma 15-20 között mozog állandóan. Külhoni ügyvéd partnereink szakmai és anyagi támogatást kapnak tőlünk, ügyfeleiket térítésmentesen képviselik a bírósági peres ügyekben. Tevékenységünk másik pillére az oktatás és a kisebbségvédelmi tudományos tevékenység. Évente három nyári egyetemet tartunk határon túli joghallgatóknak, fiatal jogászoknak, kezdő ügyvédeknek. Esztendőnként legalább egy konferenciát rendezünk, és szakmai kiadványokban publikáljuk a legújabb kisebbségvédelmi eseményeket, fejleményeket. Ezen túlmenően részt veszünk számos Kárpát-medencei magyar rendezvényen, többek között Tusnádfürdőn, Gombaszögön, Martoson és máshol. Másfél éve harcolunk a Benes-károsultak egy részének kárpótlásáért Brüsszelben. Idén kezdtük el az erdélyi restitúciós folyamatban tapasztalható, magyarokat sújtó diszkriminációs események feltárását, hogy ezeket az Európai Bizottságnak eljuttatva jogorvoslást kényszerítsünk ki Romániával szemben. Mindezekről bővebb információk találhatók a www.kji.hu honlapunkon.
– Magyarországi jogászokat készítenek fel a határon túli magyarok sajátos ügyeinek sikeres jogi támogatására. Mit szólnak ehhez az adott országok? Követik Ukrajna példáját?
– Bizonyos körök biztosan rossz szemmel nézik munkánkat, de nem sokat tehetnek ellenünk, legalábbis legálisan nem, mert minden lépésünk és tettünk törvényes, átlátható, az európai alapelvekkel összhangban lévő. Ukrajna „példája” követhetetlen az uniós országok számára, és azoknak is, amelyek az európai integráció felé törekednek.
– Milyen sikereik voltak eddig, és melyek a legfontosabb folyamatban lévő, sokakat érintő ügyek?
– A legújabb siker Újvidéken született meg a közelmúltban. Az Újvidéki Egyetem Jogi Kara nem tette lehetővé, hogy a magyar diákok anyanyelvükön  elvételizhessenek az egyetemre. Tették mindezt annak ellenére, hogy a vajdasági törvények ezt előírják. Első fokon elveszítettük, másodfokon viszont jogerősen megnyertük a pert. A dicsőség, az érdem elsősorban a helyi bátor magyar joghallgatókat illeti, akik Sóti Attila vezetésével kiharcolták a peres eljárást. Felvidéken olyan magyar fiatalt sikerült jogvédelemben részesíteni, aki egy szlovák fiatalember által vert idős magyar ember segítségére sietett. Erdélyben a kolozsvári helységnévtáblák magyar feliratai ügyében, zászlókihelyezési kérdésekben, Wass Albert-mellszobor magánterületen történő felállítása esetében voltunk eredményesek. Ez csupán néhány kiemelt siker. Sajnos kudarcok is vannak szép számmal. Ezeket azonban visszük tovább Strasbourgba, az Emberi Jogok Európai Bírósága elé. Hirdetjük mindenkinek: végsőkig harcolunk.

Demokrata 2018. augusztus 15. cikk nyomán, Módosítás: ( 2018. augusztus 21. kedd, 08:19 )

Sikeresen zárult a ,,MAGYAROK JOGVÉDELME A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN” konferencia

2018. november 22-23.

A Kisebbségi Jogvédő Intézet tevékenységének egyik alappillére a tudományos tevékenység, melynek keretei között 2013 óta szervezi  a kisebbségvédelemmel és a partnerek tevékenységével, valamint az aktuális kérdésekkel foglalkozó konferenciáit. Idén is sor került e hagyomány folytatására a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának Dísztermében 2018. november 22-én és 23-án. A tavalyi évhez hasonlóan online közvetítésre is sor került, melynek anyagát utólag is vissza lehet nézni honlapunkon.

Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója köszöntőjében úgy fogalmazott: a konferencia célja az, hogy neves előadók, magas rangú tisztségviselők bemutassák a legújabb fejleményeket a kisebbségi jogvédelem területén, valamint, hogy sor kerüljön a nemzeti kisebbségeket érintő szakmai tapasztalatcserére és egyeztetésre.

Bándi Gyula professzor, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztos helyettese, aki egyben a Kisebbségi Jogvédő Alapítvány kuratóriumának elnöke, tanszékvezető egyetemi tanár, örömét fejezte ki, hogy részese lehet a jogvédelmi intézkedések elősegítésének. „Öröm egy ilyen alapítvány kuratóriumában ülni, amikor olyan ügyekről és kérdésekről születnek döntések, amit tudunk támogatni” – fogalmazott.

A megnyitó után Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója Beke István és Szőcs Zoltán koncepciós perének részleteit mutatta be a hallgatóságnak. Ennek kapcsán hangsúlyozta, hogy Ceausescu szelleme ismét jelen van Romániában. A két fiatalembert ugyanis elsőfokon még felmentették, azonban másodfokon koholt vádak alapján 5-5 év börtönbüntetésre ítélték, úgy hogy az ügyészség a tárgyalás utolsó pillanataiban indítványozta a vád besorolásának megváltoztatását közösség elleni merényletre tett kísérletről terrorista cselekedetre, melyre a védelemnek nem volt lehetősége érdemben se felkészülni, se reagálni. Ez pedig az alapvető emberi jogok egyik legsúlyosabb megsértése.

A Kisebbségi Jogvédő Intézet munkatársai, Antal Eszter és Benda Vivien az Intézet tevékenységet mutatták be, valamint beszámolták az idei év eseményeiről. Előbbi kapcsán hangsúlyozták, hogy immár hatodik éve működik az Intézet, majd felvázolták annak négy alappillérét, melyek a következők: jogsegélyszolgálati tevékenység, tudományos tevékenység, fiatal jogászok, szakemberek képzése, valamint a különböző nemzetközi, uniós fórumokon való részvétel. Elmondták, hogy jelenleg 15 partnerrel van állandó jogsegélyszolgálati tevékenységről szóló szerződés, számos alkalommal támogattak peres ügyeket, dokumentációs tevékenységet. 2018-ban a Kisebbségi Jogvédő Intézet több szabadegyetemen, rendezvényen is képviseltette magát, úgy mint a Martosi Szabadegyetem, a Gömbaszögi Nyári Tábor, a Bálványosi Szabadegyetem vagy a Magyar Ifjúsági Konferencia. Emellett – hasonlóan az elmúlt évekhez – az Intézet idén is nyári egyetemeket szervezett a fiatal külhoni jogászhallgatóknak (Kisebbségvédelem Európában, Alumni Nyári Egyetem). Előadásuk végén a 2018-as évüket összefoglaló kisfilmet vetítettek le a hallgatóságnak.

Ezt követően Benda Vivien, Wágner Tamás Zoltán és Dabis Attila, a Kisebbségi Jogvédő Intézet munkatársai tartottak közös előadást „A közvetlen demokrácia európai útjai, különös tekintettel az európai polgári kezdeményezésre” címmel. Ennek során Benda Vivien a közvetlen demokráciáról, a politikai jogokról, a részvételi jogokról, a demokrácia és az Európai Unió kapcsolatáról, valamint a politikai részvétel uniós lehetőségeiről beszélt. Wágner Tamás Zoltán a Minority Safepack európai kisebbségvédelmi polgári kezdeményezésről, annak jogi hátteréről, a javaslatcsomagról, valamint a várható további lépésekről tartott előadást. Dabis Attila a Székely Nemzeti Tanács által elindított európai polgári kezdeményezésről beszélt, rámutatva arra, hogy az EU kohéziós politikájának kiemelt figyelemmel kellene kezelnie azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási és nyelvi tulajdonságaik (nemzeti régiók) különböztetik meg az őket körülvevő régióktól.

Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója előadásában elsőként a nemzetpolitika fogalmát járta körül, majd rátért a nemzeti kisebbségek céljaira. Utóbbi tekintetében hangsúlyozta, hogy a fő cél a reprodukció (megmaradás). Ezt követően a kisebbségvédelem gyakorlati kérdéseire tért rá, különösen arra a kérdésre kereste a választ, hogy vajon miért védjük a kisebbségeket. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy ez közel sem egyértelmű, hiszen sok esetben a többség védelmének szükségességéről beszélnek. A kisebbségvédelemnek helyi szinten, az adott állam politikai porondján, valamint nemzetközi porondon kell megvalósulnia. Utóbbi tekintetében elsősorban az ENSZ-et, EU-t (EP) és az Európa Tanácsot kell megemlíteni. Ugyanakkor emellett fontos az adott állam többségének érzékennyé tétele is pl: autonómia-tervek benyújtása, többségi nyelven való tájékoztatás. E téren meglátása szerint nem állunk jól. Szomorúan jegyezte meg, hogy a külhoni régiókban alacsony a választási részvétel, politikai apátia uralkodik. Végezetül hangsúlyozta, hogy a siker rajtunk is múlik.

Ezt követően sor került az Európa Érem átadására, amelyet 2000-ben Molnár Pál újságíró alapított. Idén a díjat Bata János, vajdasági újságíró vehette át Konrad Sutarskitól, aki a tavalyi díjazott volt. A díjazott laudációját Molnár Pál, a Balassi Kard elnöke tartotta meg.

Varga Zs. András, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára, prodékán a „Szuverenitás, identitás és autonómiák a magyar közjogban” címmel tartotta meg előadását, amelyben a többségi nemzet és a jog kapcsolatára tért ki részletesebben. Ennek kapcsán hangsúlyozta, hogy a jog mindig kapcsolódik valamilyen formában a nemzethez. Ez a kapcsolódás elválaszthatatlan, még akkor is, ha nem veszünk róla tudomást.” Ezt követően azt vizsgálta, hogy vajon milyen szintű jogi védelem kell ahhoz, hogy egy nemzet létezzen – kell-e ehhez közjog, vagy bármilyen más eszközzel tudjuk-e ezt biztosítani. Álláspontja szerint a szuverenitást az autonómia nem veszélyezteti, ez ténylegesen is igazolható pl: történelmi Magyarország.

Szili Katalin miniszterelnöki megbízott előadásában arra kereste a választ, hogy vajon az EU mennyire szolidáris az őshonos kisebbségekkel. Varga Zs. András gondolataihoz csatlakozva kiemelte, hogy az autonómia, a kollektív jogok nem állnak ellentétben a nemzetállam fogalmával. Ennek negatív példáját szolgáltatja a román alkotmány, a pozitívot pedig a magyar Alaptörvény. Ez utóbbi ugyanis kimondja, hogy a nemzetiségek államalkotó tényezők. Megjegyezte, hogy ezt a kérdést az EU igyekszik áttolni az Európa Tanácshoz, hogy az foglalkozzon vele. Szerencsére az utóbbi időben változás figyelhető meg, ennek kapcsán utalt a Minority Safepack, valamint a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezésre. Mindez pedig igencsak elkel, hiszen több szomszédos országban a kollektív jogokat nemzetbiztonsági kockázatnak tekintik, például: Beke-Szőcs ügy, kárpátaljai magyarok. Ezt követően az Európa Tanács, valamint az Európai Parlament keretében elfogadott dokumentumokról beszélt, külön kiemelve a Csáky- és Nagy-jelentés nyomán elfogadott határozatokat. Hangsúlyozta továbbá, hogy az őshonos és a bevándorló kisebbségeket élesen el kell határolni egymástól. E területen többek között az a feladatunk, hogy a nemzetközi intézményrendszert tematizáljuk, a jogsérelmeket bemutassuk, a tagállami ellenállást minimalizáljuk, valamint érjük el, hogy kötelező erejű szabályok szülessenek az EU-ban a kisebbségvédelemmel kapcsolatban.

Szigeti Enikő, a Civil Elkötelezettség Mozgalom ügyvezető igazgatója elsőként a szervezetük tevékenységét, céljait mutatta be. Hangsúlyozta, hogy habár Románia számos kisebbségvédelmi jogszabályt fogadott el, illetve több ilyen irányú nemzetközi szerződés részese, a kisebbségvédelem gyakorlati megvalósulása több esetben is kívánnivalót hagy maga után. Ennek kapcsán példaként hozta fel, hogy amikor Marosvásárhelyen elkezdtek dolgozni, akkor a településen szinte alig volt magyar felirat. Szerencsére ezen a helyzeten azóta részben sikerült változtatni. Ezt követően a konkrét ügyeikről beszélt, melynek során többek között bemutatta a kétnyelvű utcanévtáblákért indított stratégiai pereket, valamint az iskolai nyelvi tájképért indított pereket.

Bethlendi András ügyvéd, az AGFI munkatársa előadásában a Nyelvi Charta és a Keretegyezmény romániai betartásáról készült szakértői és tanácsadói jelentések összehasonlító elemzésével foglalkozott. Kiemelte, hogy míg a Tanácsadó Bizottság a Charta esetében nem, addig a Keretegyezmény tekintetében találkozott a magyar kisebbséggel. Nem meglepő tehát, hogy mindez a végső dokumentumokban is tükröződik: a Charta ugyanis pozitívabb képet fest az erdélyi magyarság helyzetéről, mint a Keretegyezmény. Ugyanakkor előbbi sokkal konkrétabb javaslatokat fogalmaz meg. Ezt követően munkatársa, Ilyés Zsolt szólalt fel, aki előadásában az Apáczai Csere János Elméleti Líceum Képzőművészeti Osztályáról, illetve a Líceum bírósági ügyét mutatta be.

Imre Miklós, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatástudományi Kar Közjogi Intézetének vezetője előadásában arról beszélt, hogy az Európai Bizottság a számára kényelmetlen ügyekben nem foglal állást, húzza az időt. Ennek kapcsán beszámolt a KJI-nak a szlovák kárpótlási törvény és az erdélyi restitúció tekintetében megtett lépéseiről. Kijelentette, hogy míg előbbi esetben konkrét jogsértésről van szó, addig a másik ügyben a hatóságok joggyakorlata minősül jogsértésnek. Ezt követően röviden az Európai Bizottságnak a szlovák kárpótlási ügyben adott válaszait elemezte.

Korom Ágoston, az NKE ÁKK tanársegéde jelezte, hogy a szlovák kárpótlási törvény és az erdélyi restitúció esetét a készülő, az Európai Parlamentnek benyújtásra kerülő petícióban egybeveszik. Hozzátette, hogy valószínű, hogy az Európai Bizottság az erdélyi restitúció kapcsán is a tagállami bíróságok előtti eljárást fogja szorgalmazni. Éppen ezért el kell érni, hogy ezek az ügyek az Európai Unió Bírósága elé kerüljenek.

Csáky Pál európai parlamenti képviselő, az Európai Parlament Petíciós Bizottságának alelnöke az intézmény előtt felmerült, kisebbségvédelemmel kapcsolatos ügyeket mutatta be, külön kitérve a kétnyelvű vasúti táblák és a kolozsvári helységnévtábla tekintetében elért sikerekre. Ezek kapcsán megjegyezte, hogy habár ezek apró részsikerek, de azt mutatják, hogy az úton végig kell menni. Mindezek mellett beszámolt még többek között a Vereknyei szemétlerakó, valamint a párkányi hulladékégető ügyéről, illetve a Benes dekrétumok kapcsán benyújtott 2 petícióról is.

Az első nap előadásainak sorát Szalay Gábor, fiatal kassai ügyvédjelölt zárta, aki a szlovákiai kisebbségvédelem mai állapotát mutatta be. Ennek során kitért az államnyelvtörvényre, a nyelvhasználat kérdésére, valamint a vasúti kétnyelvűség terén elért sikerre és a Pered ügyre. Kiemelte, hogy az autonómia kérdése nincs igazán napirenden, aminek politikai és gyakorlati okai egyaránt vannak pl: a magyar közösség területi elhelyezkedése.

A második nap első előadását Matijević Olivér (HMDK) tartotta, aki kiemelten foglalkozott a horvátországi népszavazás kérdésével. Elmondta, hogy Horvátországban nem írnak ki népszavazást a horvát alkotmány módosításáról, azon belül a kisebbségi parlamenti képviselők számának és jogainak korlátozásáról, ugyanis A nép dönt nevű civil kezdeményezésnek nem sikerült összegyűjtenie a referendum kiírásához szükséges szavazatokat. Az említett egyesület az alkotmány 72. cikkelyének módosítását kezdeményezte azzal a céllal, hogy csökkentse a parlamenti képviselők számát a horvát nemzetgyűlésben, valamint a nemzetiségi kisebbségi képviselők számát, továbbá korlátozza a nemzetiségi kisebbségi képviselők jogait úgy, hogy azok ne szavazhassanak a költségvetésről, illetve a kormány megalakulásáról.

Gorzó Klaudia és Kajla Brigitta, a KMNE munkatársai elsőként a szervezet tevékenységeit és céljait mutatták be. Ezt követően a kárpátaljai helyzetet elemezték, melynek kapcsán kiemelték, hogy Ukrajnában az elmúlt 2 év során komoly visszalépés történt, elegendő csak az oktatási törvényre vagy a készülő nyelvtörvényre utalni. Amennyiben ez utóbbit elfogadják, akkor többek között megszűnik az anyanyelvű felvételi vizsga, a törvény és helyhatósági szervek üléseit csak ukránul lehet majd lefolytatni, valamint felállítanak egy nyelvcsendőrséget, ami a nyelvtörvény betartását felügyelné. Előadásuk második felében a jogsegélyszolgálatukhoz fordult személyek ügyeiről számoltak be.

Tóth Tünde, az Itt Magyarul Is jogásza kiemelte, hogy a szervezet több mint 5 évvel ezelőtt indult azzal a céllal, hogy feltérképezzék, hogy mely szervekhez lehet magyarul is fordulni (jelenleg közel 1000 ilyen intézmény van). Jogsegélyszolgálatuk 2015-től van. A személyes megkeresések mellett email-en és facebook-on is érdeklődnek náluk. Emellett tájékoztató cikkeket adnak közre a honlapjukon, illetve a karpatalja.ma-n pl: határátlépések során történő motozások, szubvenció. A jelenlegi helyzetet elemezve kiemelte, hogy az utóbbi időben a kárpátaljai magyar újságírókat, közéleti szereplőket vegzálják a határon. Ezeket pedig az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) kezdeményezi egy lista alapján. Azt, hogy ez a lista honnan van, azt nem tudni. Ennek kapcsán hangsúlyozta, hogy aki magyar útlevéllel lépi át a határt, azt megbüntetik, és ha befizeti a bírságot, akkor bekerül a listába.

Szekeres Klaudia ügyvédnő (Fórum Kisebbségkutató Intézet) előadásában arról beszélt, hogy havonta 6-7 kérdést kapnak kisebbségi ügyekben, ezek 70%-a állampolgársággal kapcsolatos, a maradék nyelvhasználatot érint. Kiemelte, hogy alkotmányjogi panaszuk van az alkotmánybíróságnál a kettősállampolgárság ügyében. Beszámolt arról, hogy munkatársuk, Fiala János összehasonlító elemzést készített a Charta, illetve a Keretegyezménnyel összhangban benyújtott jelentések kapcsán. Felhívta egy friss hírre is a figyelmet: Pallér Péter ügyére. Őt tudtán kívül fosztották meg szlovák állampolgárságától, állandó lakcímét is törölték, így nem szerepelt a választói jegyzékben és nem adhatta le voksát sem az önkormányzati választásokon. Minderről csupán a szavazóhelyiségben értesült, amikor hiába keresték nevét a választói jegyzékben. Mindezek mellett említést tett a frissen megalakult Terminológia Bizottságról, mely szlovák jogszabályokat, szakkifejezéseket ültet át kisebbségi nyelvekre, hosszú ideje fennálló hiányosságokat orvosolva ezzel. Végezetül beszámolt a Pered ügy jelenlegi állásáról, ami továbbra is megoldatlan.

Szinek János, a SZAKC jogásza röviden bemutatta a szervezetük létrejöttét, működését és felépítését. Ezt követően a jogsegélyszolgálatukról számolt be, melynek kapcsán kiemelte, hogy egyre kevésbé hajlandóak az adataikat megadni. Előadása során egy sajátos esetről is beszámolt, ahol egy -ová vezetéknevű hölgyről volt szó, aki Magyarországra költözött és itt magyar állampolgárként megházasodott. Azonban nem tudja rendezni a helyzetét Szlovákiában, mivel akkor elvesztené a szlovák állampolgárságát. Emiatt 2 különböző státusszal rendelkezik a 2 országban. Azt is megemlítette, hogy egyre komolyabb problémát jelent az utóbbi időben, hogy egyre többen hagyják el a magyarok Szlovákiát, s költöznek Magyarországra. Ez több gyakorlati problémát is felvet pl: lakcímkártya igénylés, tartózkodási hely.

Nagy Tibor, érsekújvári ügyvéd elsőként az állampolgársági ügyeiről számolt be. Ennek kapcsán kiemelte, hogy három ügyfele van, ebből kettőnél az alkotmánybírósági panaszt már elutasították. Készítik elő a nemzetközi beadványokat. Emellett arról is tájékoztatott, hogy a Benes-dekrétumok tekintetében precedens ügyet tervez. Előadása második felében a nevesítetlen földek kérdését elemezte. Ugyanis a nyilvántartott földek 18%-a ebbe a kategóriába tartozik. Arra figyelmeztetett, hogy már több olyan kezdeményezés és törvény is volt, mely ezeket a földeket meghatározott idő után állami tulajdonba helyezte volna. Szerencsére ezt az Alkotmánybíróság megakadályozta. Kiemelte, hogy Magyarországról többen is érdeklődtek nála az ott maradt földjeik után.

Zsigmond József, a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat ügyvezető igazgatója idei évi tevékenységüket mutatta be, majd rátért a szervezetük tevékenységi körének felvázolására, melyek a következők: a megelőzés (iskolásoknak tartanak felvilágosítást), a monitorizálás (jogsértések figyelése), a tájékoztatás és maga az eljárás. Beszámolójában külön kitért a benyújtott panaszok bemutatására is.

Takács Kató Katalin ügyvédnő, a Jogaink egyesület munkatársa hangsúlyozta, hogy Sepsiszentgyörgyön példás kétnyelvűség van. Emellett beszámolt arról, hogy szervezetük idén lett 5 éves, s csapatuk tovább bővült: sok kolozsvári egyetemista csatlakozott hozzájuk. Mindez örömteli, ugyanis egyesületük célcsoportja a jövő nemzedéke, azaz a fiatalok. Céljuk az erdélyi magyar közösség jogvédelme, melyet előadásokkal, jogi osztályfőnöki órákkal, jogi fórumok megszervezésével, jogsegélyszolgálat működtetésével próbálnak megvalósítani.

Kincses Előd ügyvéd előadása első felében Tőkés László európai parlamenti képviselő két folyamatban levő peréről számolt be. Ezek közül az egyik a hírhedt kitűntetés visszavonás, amely továbbra is megoldatlan. A Fekete Március ügy kapcsán jelezte, hogy ezt az Emberi Jogok Európai Bírósága elé akarják vinni. Sajnálatát fejezte ki, hogy a jogállamisági monitoringok csak a korrupciót róják fel, s az igazságszolgáltatási anomáliákat nem említik meg.

Buckó György, szabadkai ügyvéd elsőként az Újvidéki Jogi Kar ügyét ismertette, benne a legfrissebb fejleményekkel. Kiemelte, hogy a Jogi Kar keresetét a Semmítőszék elmeszelte. A szerb B2-es nyelvvizsga előírás kapcsán született ítéletben a bíróság megállapította a jogsértést, de úgy, hogy a felvételi vizsgába be kell építeni a nyelvvizsgát mindenkinek. Ennek pedig beláthatatlan következményei lesznek. Éppen ezért mindenképpen fellebbezni kell. Ezt követően a vagyonvisszaszármaztatásról beszélt. Ennek kapcsán a hallgatóságot arról tájékoztatta, hogy a folyamat akadozik. Az üzlethelyiségeket nagyrészt visszaszolgáltatták. Most a földek vannak napirenden, ahol rengeteg a magyarországi kérelmező. Olyan eset is előfordult, hogy az 1946-os Népbizottság által kinyilvánított, s az akkori bíróság által jóváhagyott ítéletet tekintettek jogalapnak egy vagyonvisszaszármaztatási kérelem elutasításához. Emellett a magyarországi kérelmezőket azzal utasítják el, hogy egy magyar-jugoszláv nemzetközi szerződés alapján Magyarország lemondott minden vagyonjogi igényről.

Szilágyi Miklós, óbecsei ügyvéd elsőként néhány, a saját irodájában megjelenő problémát mutatott be a hallgatóságnak – mint például, hogy az egyes hivatalokban, ahol hivatalos a magyar nyelv, nem fogadják el a magyar nyelvű dokumentumokat. Ezt követően a betelepítések kérdésével foglalkozott, melynek kapcsán hangsúlyozta, hogy már több éve folyik a koszovói romák betelepítése vajdasági falvakba, ahol hihetetlen mennyiségű gonddal jár a befogadásuk. Eddig 24 községnek küldött ki kérdőíveket, amelyekben több mint 30 kérdés szerepel. Az adatok feldolgozás alatt vannak, de elmondható, hogy általában véve pozitív és határidőben elküldött válaszokat kapott. Maguk a válaszok azonban már közel sem kedvezőek, mivel megállapítható, hogy tényleg sok roma helyezkedett el a vajdasági településeken. Az ügyben további kérdőívek kiküldése várható, majd az adatok összegzése után egy tanulmány készül. Ifj. Szalma János ügyében arról tájékoztatott, hogy folyamatban van a požarevaci Alapfokú Bíróság bírónője elleni büntető eljárás a nyelvi jogok semmibevétele miatt. A Brantner ügyben pedig a cég törvényellenes magatartása ellen szólalt fel, ahol tényleges lépéseket várt az oldalukról. Ezt követően jelentkezett nála a cég ügyvédje, akinek röviden megírta a problémát, és előtérbe helyezett egy büntetőfeljelentést is amennyiben nem lépnek. Viszont arra már nem jelentkezett az ügyvéd. Így még egy levelet intézett hozzájuk, de még arra sem válaszoltak, attól viszont nem múlt el olyan hosszú idő.

A VMJE képviseletében Miavec Attila temerini ügyvéd vett részt a konferencián. A korábban már említett Újvidéki Jogi Kar ügyével kapcsolatban megjegyezte, hogy tavaly három magyar elsős volt az egyetemen jogász szakán. Jogsegélyszolgálati tevékenységére térve arról számolt be, hogy ebben az esztendőben Temerinben magyarverés ügyében nem keresték fel, s nem is hallott ilyen esetekről. Inkább jogszabályértelmezési kérdések merültek fel, mint például magyar nyelvű cégfelirat. Végezetül megemlítette, hogy neki is vannak vagyonvisszaszármaztatási ügyei, az érintettek mind magyar állampolgárok. Ezek az ügyek azonban sajnos állnak.

Bozóki Antal, nyugalmazott újvidéki ügyvéd beszámolt arról, hogy nemrég megjelent a Háborús bűnösség terhe című könyve. Ezt követően konkrét kisebbségvédelmi kérdésekre tért ki. Ennek kapcsán kiemelte, hogy a magyar kisebbség kapja a legkevesebb támogatást, a magyarországi támogatások nélkül a magyar intézményrendszer összeomlana. Szomorúan jegyezte meg, hogy a Vajdaságban a Kárpát-medence többi magyarlakta régiójával szemben nincs magyar civil szervezet. A vagyonvisszaszármaztatás kapcsán pedig azt hangsúlyozta, hogy Szerbia és Magyarország között reciprocitás van. Hozzátette, hogy több szerb ügyfele is volt, aki Magyarországtól kárpótlást kapott. Szerinte mihamarabb összesítést kellene készíteni az eddigi ügyekről. A kollektív bűnösség (Csurog, Zsablya, Mozsor) tekintetében arra hívta fel a figyelmet, hogy a szerb bocsánatkérés elmaradt (csak főhajtás volt), s a tárgykörben született szerb kormányhatározat csak formálisan ugyan eltörölte ezt, de csak a jövőre nézve.

Az előadások sorát Szilágyi István, a Romániai Magyar Jogvédő Egyesület elnöke zárta, aki a Dan Tanasa perek kapcsán készített dokumentációról számolt be a hallgatóságnak. Hangsúlyozta, hogy 2014-től Dan Tanasa perek tucatjait indította el a magyar önkormányzatokkal szemben a székely zászlók és a magyar feliratok (pl: községháza, városháza) miatt. Dokumentációjában ezeket a konkrét ügyeket dolgozta fel, válaszokat és megoldást keresve. Ennek során áttekintették a felperes (Dan Tanasa) és az alperesek (polgármesterek) érveit, valamint a bírósági ítéleteket.

A nap záróakkordjaként Péterfi Dénes az Erdélyi Jogász című magazinról szólt pár szót: elmondta, hogy mozgalmuk egyik célkitűzése a jogi magazin folytonos megjelentetése, hogy a már meglévő publikációkkal együtt még színesebbé tegyék az erdélyi jogászi élet mindennapjait, majd pedig a Jogi fogalomtár című könyvét mutatta be a hallgatóságnak.

 

Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója a konferencia végén köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik jelenlétükkel emelték az esemény színvonalát, és az alábbi gondolattal  zárta a napot: „Nem adhatjuk fel a harcot, ami nyelvünk használatáért folyik! Hálás köszönet mindazoknak, akik ebben a harcban részt vesznek. Ne hagyjuk nyelvünket támadni, ne hagyjuk nyelvünket elveszni!” Végszóként jelezte, hogy december 14-én a Kisebbségi Jogvédő Intézet konferenciát tart a Beke-Szőcs ügyben.

 

A beszámoló elkészítése során a Felvidék.ma cikkei is felhasználásra kerültek

TRIANON ÉS HATÁSA

Csóti György a Hatoscsatornán beszélt a békediktátum hatásairól

Módosítás: ( 2018. június 28. csütörtök, 17:16 )

Anyanyelv használati jogok a Kárpát-medencében

Nyelvében él a nemzet. Már a reformkor nagyjai is tisztában voltak ezzel az igazsággal, különösen Kazinczy Ferenc és Széchenyi István. Nem csak felismerték és kimondták, hanem tettek is érte. Így azután életben maradtunk, hiába kongatta a vészharangot Herder. A mai Magyarország határain kívül, a 95 évvel ezelőtt igazságtalanul elcsatolt területeken élő magyar nemzetrészek számára a 21. század elején is a megmaradás alapvető feltétele az anyanyelv használata a születéstől a halálig, az élet minden területén. Nekünk is tennünk kell korlátlan használatáért, mert egy nyelvi körkép a Kárpát-medencében nagyon szomorú képet fest. Lássuk, hogyan áll a helyzet?

A Felvidéken, melyet ma Szlovákiának hívnak, ellentmondásos az anyanyelv használat kérdése. A szlovák alkotmány, mely egyébként a területén élő őshonos magyarságot másodrendű állampolgárként definiálja, eléggé megengedő a nyelvhasználat kérdésében. A végrehajtást azonban külön törvény hatáskörébe utalja, amely viszont kegyetlenül kirekesztő. Ami viszont még ennél is szomorúbb, azt a kevés engedményt sem lehet hasznosítani a gyakorlatban, amit e jogszabály lehetővé tenne. A szlovák politikai és társadalmi élet vezetői, sokszor a civilekkel karöltve, folyamatosan gátolják az anyanyelv törvényes használatát is, arcátlan büntetésektől sem visszariadva. Ha ehhez hozzá vesszük a kettős állampolgárság kérdésében kialakult, a demokratikus világban példátlan helyzetet, akkor megállapíthatjuk, hogy a szlovák kisebbségpolitika brutálisan diszkriminatív.

Kárpátalján minden bizonytalan. Az ukránok nem a magyaroktól félnek, hanem a tízmilliós nagyságrendű orosz kisebbségtől. A magyarok ebben az összefüggésben marginális helyzetben vannak. Sorsuk jobbra és rosszabbra is fordulhat. Őket ugyanakkor nem csak magyarságukban, hanem fizikai létükben is veszély fenyegeti. Ezt a helyzetet háború és ezzel összefüggésben gazdasági nyomor jellemzi. Jövőjük a háborús helyzet kimenetelétől függ. Ha a nagyhatalmak és az ukránok a józan észre és a méltányosságra hallgatnak, akkor keleti szomszédunk átalakul egy konföderációvá, ahol az oroszok, a ruszinok, a magyarok és (esetleg) mások teljes körű és tényleges autonómiát élveznek egy svájci típusú államalakulatban. Nekünk ez lenne a jó. Ha szétesik Ukrajna akár háborús, akár békés úton, és Kijevben nacionalista-soviniszta kormány veszi át a hatalmat, sorsunk rosszabb lesz, mint valaha. Ez a fő kérdés most Munkács vára és Beregszász környékén. E mellett ott is folyik a harc az anyanyelvű oktatásért és nyelvhasználatért, több-kevesebb sikerrel.

A közel száz éve Romániához tartozó Erdélyben, Partiumban és Kelet- Bánságban papíron nagyon jónak tűnik az anyanyelv használatának kérdése. Bár az alkotmány itt is kirekesztő, az Erdélyt és az Alföld déli részét ezer esztendőn át építő és megvédő magyar lakosság nem államalkotó tényező szülőföldjén, mégis létezik néhány európai mércével is jónak tekinthető nyelvhasználati jogszabály. Ezek azonban csak a román (soviniszta) politika kirakat-elemei. Gyakorlati alkalmazásukat tiltják és üldözik! Vannak olyan elképesztő esetek, ahol a törvényre apelláló magyar civilnek a hatóság embere azt mondja, „ez nem arra való, hogy hivatkozz rá!”. Mire való akkor? A külvilág, a nemzetközi közvélemény megtévesztésére. Példák százait, sőt ezreit tudnám felsorolni. Álljon itt csak egy sorozatesemény a helyzet szemléltetésére. Marosvásárhelyen a városi tanács határozatba foglalta a kettős utcanév használat szabályait. A hatóság azonban nem hajtja végre saját döntését különböző elképesztő okokra hivatkozva. A város számos magyar polgára saját költségén, háza vagy kerítése falára kiteszi az előírás szerinti kétnyelvű táblát. Mi történik azonnal? A rendőrség „tiltott reklámtevékenység” címén súlyos büntetést szab ki, és fenyegetésekkel zaklatja a hatályos jogszabály szerint eljárókat. Perek sorozata folyik most a székely városban. Milyen tehát a román kisebbségpolitika? Szemfényvesztő, kétszínű és hazug.

A Szerbiához tartozó Vajdaságnak nevezett bácskai és nyugat-bánsági területeken ígéretes fejleménynek vagyunk szemtanúi. A kulturális autonómia csírái megjelentek, bár szárba szökkenésüket a szerb politika időnként visszanyesésekkel akadályozza. Kétirányú folyamatot figyelhetünk meg. Szerb barátaink egyfelől jó bizonyítványt akarnak felmutatni az Európai Unió felé integrációs törekvéseik elősegítése érdekében, másfelől baráti gesztust kívánnak tenni északi szomszédjuk, Magyarország felé, az uniós tagság támogatásának elérése céljából. Ez teljesen normális, elfogadható eljárás. Nekünk arra kell vigyázni, hogy megvalósuljon a tényleges kulturális autonómia a szórványban és tömbben élő magyarok számára egyaránt. Ennek érdekében ezt feltételként kell szabni az uniós tagság támogatásának fejében. Ez nem ördögtől való dolog, azt kérjük csupán, ami számos európai országban működik a Lajtától nyugatra és a Kárpátoktól északra. (Nem követhetjük el azt a hibát, amit a Gyurcsány kormány elkövetett Románia csatlakozása kapcsán.) A másik folyamat ugyanis a már meglévő kisebbségi jogok csorbítása különböző rafinált módon. Észnél kell lennünk. Helyi összefogásra és külső támogatásra van szükség, és a Délvidék máris áttörési pont lehet a kárpát-medencei magyar autonómia küzdelmekben.

Horvátországban és Szlovéniában rendezett a magyarság helyzete, de probléma azért itt is van. Itt alapvetően más a helyzet, mint a többi országban. A magyarok ugyanis alkotmányba foglalt államalkotó tényezők! Tehát papíron nem másodrendű állampolgárok. Többek között alanyi jogon jár nekik egyszemélyes országgyűlési képviselet. Nem csorbítva délnyugati barátaink érdemeit, ez nyílván azért vált lehetővé ilyen egyszerűen, mert a magyarok létszáma mindkét országban elenyésző, tízezres nagyságrendű. Nem jelentenek semmiféle „veszélyt”. Ezzel együtt ez dicséretes gesztus Zágrábtól és Ljubljanától. (Megfigyelhető, minél nagyobb létszámú egy adott országban a magyar közösség, annál erősebb az elnyomásukra, felszámolásukra való törekvés.) Gondot e két országban az jelenti, hogy egyrészt nincs elég anyagi támogatás és fogadókészség a kis létszámú iskolákhoz valamint kulturális intézményekhez, másrészt helyenként a többségi nemzet helyi szintű képviselői nem viszonyulnak megfelelően a kérdés kezeléséhez.

Ausztria kettős mércével méri a kisebbségi kérdést, mármint az őshonos nemzeti kisebbségek ügyét. Amíg oroszlánként harcolt annak idején Dél-Tirol autonómiájáért, addig semmiféle kollektív jogot nem ad meg a saját területén élő őshonos nemzeti közösségeknek, magyaroknak, horvátoknak, szlovéneknek. A nyugati magyar vármegyékből Trianonban lecsípett sávok egyesítésével létre hozott Burgenlandban alig tízezer magyar él. Kisemmizett helyzetüket az enyhíti, hogy évtizedek óta demokráciában és jólétben élnek, senki nem üldözi őket, nincsenek kitéve támadásoknak. Ezen a helyen azonban nem tudom megállni, hogy ne osszam meg Önökkel egy személyes véleményemet a gyalázatos trianoni békediktátumról. Burgenland létrehozása a magyar nemzet arcul csapása, súlyos megalázása volt. Itt a nyugati határszélen ugyanis figyelembe vették az etnikai határokat, e területen túlnyomó részt német ajkúak éltek, ilyen szempontból jogos volt az odacsatolás. Ugyanakkor körbe a csonka ország többi határszakasza mentén több mint másfél millió magyart egy tömbben idegen fennhatóság alá kényszerítettek. Mi okozta ezt a részre hajlást, felfoghatatlan, hiszen a háború kitörésének fő felelőse Bécs volt, nem Budapest.

Hogyan is állunk akkor most a Kárpát-medencében az anyanyelv használatával? Kritikusan. Az elcsatolt területeken a magyarság bizonytalanságban van, a törvényben foglalt gyenge jogaival sem élhet a gyakorlatban, mert megfélemlítik, nagy részük csalódott, magába zárkózva él. Politikusaik teljesítménye hullámzó, a külső támogatás inkább elvi, mint gyakorlati. (Eltekintve a pénzügyi juttatásoktól.) A civil társadalom kisebb-nagyobb csoportjai harcolnak, de nem állnak nyerésre. Az anyanyelv egyre kevésbé tudja betölteni nemzetmegtartó szerepét. Mi akkor a teendő?

Először is készítsünk egy kis helyzetfelmérést. A magyarok részaránya az elcsatolt területen a helyi lakossághoz viszonyítva: Felvidéken 30 %-ról 10 %-ra, Kárpátalján 31 %-ról 12 %-ra, Erdélyben 32 %-ról 20 %-ra, Délvidéken 28 %-ról 14 %-ra csökkent. Mindez látszólag betudható a kényszerű elvándorlásnak, erőszakos asszimilációnak, kitelepítéseknek, tömeggyilkosságoknak, amelyek 1920 és 1990 között történtek. Azt hittük, a rendszerváltozások után, az euro-atlanti integráció kiteljesedését követően, mindez megszűnik. Nem így történt. 1991 és 2011 között mintegy 600 ezerrel csökkent az elcsatolt területeken élő magyarok száma. A harmadik évezred sem hozott változást, a magyarok lélekszáma a szomszédos országokban folyamatosan csökken. (Sajnos igaz ez a mai Magyarország területén is, de sokkal kisebb mértékben.)

A fenti állítás, miszerint a rendszerváltozások és az integráció nem hozott megoldást, másik igazolásául a szomszédos országok elmúlt negyedszázadban folytatott kisebbségpolitikájának elemzése szolgál. Általánosságban megállapítható, a politikai életben a többségi nemzeteknek csak addig van szükségük a magyarokra, amíg a belpolitikában olcsó ígérgetésekkel koalíciós partnernek megnyerik, vagy külpolitikai megfontolásokból jó bizonyítványt akarnak felmutatni a nemzetközi közösség felé. Amint nincs rájuk szükség, ejtik őket, és az ígéreteket azonnal visszavonják, sokszor még az elért kis eredményeket is felszámolják. A kis lépések politikája tehát nem hozott semmi érdemleges eredményt, a külhoni magyarság „porlik, mint a szikla”. Látni kell: valamennyi elcsatolt területen a többségi nemzet politikusainak az a többnyire titkolt, de eltökélt célkitűzése, hogy az őshonos magyarságot asszimilálják, ha ez nem sikerül, elüldözzék szülőföldjükről. Szembe kell nézni ezzel a ténnyel, „mert növeli, ki elfödi a bajt” (Illyés Gyula).

Mi lenne a megmaradás feltétele?

Az anyanyelv korlátlan használata az élet minden területén a születéstől a halálig, a nemzeti kultúra ápolásának és gyakorlásának joga külső feltételek nélkül, egyenrangú állampolgárság az adott országban, pénzügyi és gazdasági függetlenség. Európai uniós szóhasználattal: a szubszidiaritás elvének biztosítása. Miután Szlovákiában, Ukrajnában, Romániában és Szerbiában nem ismerik el az ott élő magyar nemzeti közösségeket államalkotó tényezőnek, tehát nem egyenrangú állampolgárok, ezért csak a tényleges és teljes körű autonómia biztosíthatja szülőföldön boldogulásukat és fennmaradásukat. Tényleges, tehát nem olyan, mint Petru Groza korában a Magyar Autonóm Tartomány Erdélyben. Teljes körű, vagyis személyi elvű, kulturális és területi autonómia valamelyik formája, vagy ezek kombinációja. Csak ez által biztosítható ugyanis az önrendelkezés a szórványban és a tömbben élőknek egyaránt.

Milyen feltételek teljesülése esetén jöhet létre az autonómia?

Egy számszerű kisebbségben élő őshonos nemzeti közösség autonómiájának megvalósításához három feltételnek kell teljesülnie:
– az adott közösség elszánt akarata, hajlandósága az áldozatvállalásra,
– megfelelő jogi alap és/vagy meglévő nemzetközi gyakorlat,
– többségi nemzet egyetértése és/vagy külső erő kényszerítő nyomása.

Nézzük az első feltételt: van-e akarat és készség az áldozatvállalásra? Sajnos ezen a téren nem állunk jól. Az elmúlt közel egy évszázad borzalmai, csalódásai, kilátástalanságai félelmet ültettek el az elszakított nemzetrészekbe. Ez leginkább a Benes dekrétumok által sújtott, kollektív bűnösséggel vádolt felvidéki magyaroknál tapasztalható. A probléma azonban többé-kevésbé fennáll valamennyi szomszédos országban élő magyar nemzeti közösség esetében. Ennek következménye, hogy inkább vállalják az elvándorlást a mai Magyarországra, vagy ami még ennél is szomorúbb, harmadik országokba is. Számosan a kikényszerített asszimilációt választják. Sokan úgy gondolják, egy életük van, nem vállalják a bizonytalan kimenetelűnek gondolt harcot. Ezt a mentalitást a rendszerváltozásban és az euro-atlanti integrációban való ez irányú csalódások táplálják. Ezen kellene túllépni, rámutatva a valós realitásokra, melyeket a másik két feltétel teljesülése nyújt. E téren a székelyek elmúlt három esztendőben tapasztalható autonómia törekvései hozhatnak áttörést. A Délvidéken is elindult valami, a kulturális autonómia csírái megjelentek. Látni kell azonban, hogy folytatás ott (is) csak akkor lesz, ha szerb barátainkat jó szándékú külső erő erre rákényszeríti.

Van-e jogi alapja a magyaroknak az autonómiához? Ez a második kérdés, a következő feltétel. Az őshonos magyar nemzeti közösségeknek alanyi jogon jár az önrendelkezés az utódállamokban. Születésük helye adja meg ezt a jogot: ott születtek, ahol őseik éltek és alkottak évszázadokon át. Falvakat, városokat építettek, gazdag kultúrát teremtettek, és vérükkel védték azt a földet, ahol utódaik ma élnek. Joguk van tehát nemzeti identitásuk megtartásával szülőföldjükön teljes életet élni. Ezt a jogot számos európai irányelv, az Európa Tanács ajánlásai (többek között az 1201/1993-as, az 1832/2011-es, valamint az 1985/2014-es) és Európa számos országában kialakult gyakorlat támasztja alá. Dél-Tiroltól kezdve Katalónián át a belgiumi németekig lehetne sorolni a számos példát az Európai Unión belül. (Az EU-n kívül is létezik ilyen gyakorlat!) Ezeken a területeken számos esetben történelmi gyökerekkel rendelkezik a létező autonómia, de sok esetben 20. századi, áldozatokat követelő küzdelem során sikerült kivívni az önrendelkezési jogot. (Lásd első feltétel!) Fentieken túlmenően az Európai Unió Alapjogi Chartájából is levezethető az autonómia iránti jog. Bár ez a dokumentum csak az egyéni jogok biztosításával foglalkozik, de létezik olyan jogértelmezés, miszerint ha az egyénnek joga van például anyanyelvén beszélni és nemzeti kultúráját gyakorolni, akkor ezt társaságban művelve, már kollektív jogról beszélhetünk. Mindezekből látható, hogy a három feltétel közül a jogi feltétel egyértelműen adott a magyarság számára.

Mindezek után nézzük meg, van- e fogadókészség a számszerű többségben lévő nemzetek részéről az autonómiára? Sajnos egyértelműen megállapítható, hogy jelenleg nincs. A kérdést vizsgálva tisztában kell lennünk azzal a már korábban megállapított ténnyel, hogy szomszédaink többségének (talán valamennyinek) eltökélt szándéka hosszú távon az adott országban élő őshonos magyarság asszimilálása, vagy a szülőföld elhagyásának kikényszerítése. Erről a szándékról azonban előbb-utóbb biztosan lemondanak, ha belső és külső körülmények erre késztetik, kényszerítik őket, és országuk területi épségét ezzel párhuzamosan (vagy éppen ez által!) biztosítva látják. Elszánt összmagyar fellépés és megfelelő nemzetközi nyomás tárgyalóasztalhoz kényszerítheti a szomszédos országok politikai vezetőit. Minden felelősen gondolkodó európai politikusnak tisztában kell lennie azzal, hogy földrészünkön csak akkor lesz társadalmi béke, politikai stabilitás és gazdasági prosperitás, ha az őshonos nemzeti közösségek (is) teljes körű és tényleges önrendelkezési jogot kapnak. Különösen igaz ez a Kárpát-medencében. Nyugodtan kimondhatjuk: Európában létezik egy megoldatlan magyar ügy. A huszadik századi történelmi igazságtalanságokat (békediktátumokat) számos nemzetnek sikerült már helyre tenni, a magyaroknál ennek még a nyomát sem látni. Hozzánk hasonló helyzetben csak a szerbek és az oroszok vannak. Nekik új ez a helyzet, mi már csaknem egy évszázada szenvedünk tőle. A második világháború az első utáni igazságtalan békeszerződések következménye volt. A győztesek nem tanultak korábbi hibáikból, megismételték az igazságtalanságokat, sőt sok helyen még tetézték is azt. A kétpólusú világrend kialakulása megakadályozta a megalázó sorsba taszított nemzetek érdekeinek érvényesítését. A negyedszázada elindult rendszerváltozások azonban kiszabadították a szellemet a palackból. Több mint két évtizedes vergődés után most történelmi esély adódna az öreg kontinens sorsának jobbra fordítására, nem csak az integráció elmélyítésével és bővítésével, hanem a benne élő népek, nemzetek saját akaratuk szerinti boldogulásának biztosításával. Szabad népek szabad akaratukból békét, stabilitást és gyarapodást biztosíthatnak Európában. Ha egy részüktől megtagadjuk az önrendelkezést, mindennek az ellenkezője történhet. Ezt kell felismerni a „nemzetközi közösségnek”, a többi már magától adódik. Első lépésként az Európai Uniónak belső jogrendjébe kellene emelnie az Európa Tanács vonatkozó ajánlásait. Mindezek akkor is igazak, ha ma Európának elsősorban a migrációs válságot kell(ene) leküzdenie. Sőt, lehet hogy ennek fényében még inkább!

Mindezek tudatában, hogyan fogalmazható meg a magyarság tennivalói?

Fenti folyamatot remélve és azt ösztönözve, de ettől függetlenül is, a magyar kormánynak és valamennyi magyarországi felelős politikai erőnek élnie kell a külső ráhatás, a jó értelembe vett politikai nyomás eszközével mindazon szomszédunk vonatkozásában, ahol erre szükség van. Jelenleg, különböző mértékben, négy relációban látható ilyen szükségesség. A 2010-es nemzetpolitikai fordulat után, az elmúlt öt évben nem volt túl kegyes hozzánk a sors, ami a nemzetközi kapcsolatokat illeti. A jelenlegi kormányzási ciklusban mindent meg kell tenni nemzeti érdekérvényesítő képességünk növelésére a nemzetközi politikában. Ennek egyik eszköze az ország tekintélyének visszaszerzése, gazdasági megerősödése, társadalmi kohéziója. Ez részben folyamatban van. A másik az okos diplomácia. Fontos alapelv ugyanakkor, hogy az elszakított nemzetrészek ügye nem külpolitikai kérdés, hanem egy speciális belügy, melynek külpolitikai vonatkozásai is vannak. Az elszakított nemzetrészeknek meg eltökélten harcolniuk kell igazukért. Nem külön-külön, hanem együtt, áldozatokat is vállalva, összefogva az egész Kárpát-medencében. Szabó Dezső igazsága ma is érvényes: minden magyar felelős minden magyarért!

A Kisebbségi Jogvédő Intézet küldetése

Fentiek alapján látható, hogy a nemzetmentés 24. órájában vagyunk. Tűzoltó munkára van szükség mindaddig, amíg a tényleges és teljes körű autonómia megvalósul minden elcsatolt területen. Ennek a munkának két fő pillére van: a jogbiztonság és a gazdasági prosperitás garantálása. Egyszerű szavakra lefordítva: a magyar ember szülőföldjén emelt fővel járhasson, ne érhesse jogsérelem nemzeti hovatartozása miatt, és biztosítva legyen a kor színvonalának megfelelő megélhetése. Ez utóbbit magyarországi vállalatok határon túli befektetéseivel, a magyar-magyar gazdasági kapcsolatok elmélyítésével és a határokon átnyúló régiók európai uniós pénzekkel történő fejlesztésével lehet elősegíteni. Az előbbihez, a jogbiztonság megteremtéséhez kíván hozzájárulni a három éve létre hozott Kisebbségi Jogvédő Intézet. Az alapítványi háttérrel, budapesti székhellyel működő szervezet két fő területen fejti ki tevékenységét: továbbképzést biztosít határon túli fiatal magyar jogászoknak, joghallgatóknak, ügyvédeknek a kisebbségvédelem témakörében európai kitekintéssel és a szülőföldi sajátosságokkal, valamint anyagi támogatást nyújt a külhoni ügyvédeknek peres eljárások, bírósági ügyek viteléhez. Az Intézet kizárólag olyan konkrét esetekhez ad pénzügyi eszközöket, amelyeknél magyarsága miatt ért jogsérelem egyes személyeket, csoportokat, intézményeket. A továbbképzés nyári egyetemeken és konferenciákon történik, évente három-négy alakalommal. A pénzügyi támogatásnak két alapvető formája van: állandó ingyenes jogsegély-szolgálat biztosítása és konkrét peres ügyek finanszírozása. A Kisebbségi Jogvédő Intézet tevékenysége nyomán 20-25 ingyenes jogsegély-szolgálati iroda működik állandóan az elcsatolt területeken, és hozzávetőleg ugyanennyi peres ügyet támogatunk Kárpát-medence szerte. Mindezekről bővebb információ a www.kji.hu honlapon található.

Miközben fenti tevékenységünket nagymértékben szeretnénk bővíteni, Intézetünk tervei között szerepel nemzetközi kapcsolatok kiépítése is. Szándékunkban áll a kapcsolatfelvétel az Európai Unió, az Európa Tanács, az EBESZ és az ENSZ (őshonos) nemzeti kisebbségi ügyekben illetékes intézményeivel. E kapcsolatépítésnek három célcsoportja van:
-az érintett szervezetek időszakonkénti tájékoztatása a magyarokat a szomszédos országokban ért jogsérelmekről,
-elősegíteni a magyar kisebbségi szervezetek részvételét tevékenységük szempontjából fontos és meghatározó nemzetközi fórumokon, konferenciákon, rendezvényeken,
-valamint a szóban forgó intézmények jogszabály alkotó és ajánlás tevő döntés-előkészítő munkájában valamilyen szintű magyar részvétel biztosítása.

Kapcsolatot és együttműködést kívánunk létesíteni az európai őshonos nemzeti kisebbségek politikai és társadalmi intézményeivel abból a célból, hogy tapasztalatikat megismerjük, sikeres gyakorlati módszereiket adott esetben átvegyük, továbbá a kétoldalú kapcsolatokban és a nemzetközi fórumokon együttműködjünk.

Végkövetkeztetés

A politikai életben és a civil szférában egyaránt két szinten kell folytatni a harcot a külhoni magyarok szülőföldön boldogulása érdekében. Miközben folyamatosan, összefogva, elszántan, áldozatokat is vállalva küzdünk a tényleges és teljes körű autonómia megvalósításáért, ki kell kényszeríteni a számszerű többségben lévő nemzet politikai és társadalmi vezetőitől az adott országban érvényben lévő törvények betartását, gyakorlati életben történő alkalmazását az anyanyelv használat, az oktatás és a kultúra területén. Ugyancsak küzdeni kell az adott állam által aláírt vagy elfogadott nemzetközi szerződések és ajánlások kisebbségekre vonatkozó passzusainak érvényesítésére. A Kisebbségi Jogvédő Intézet a civil társadalomban a fenti célokért folyó harc egyik oszlopa kíván lenni.

Miközben folyamatosan, megalkuvás nélkül harcolunk az elcsatolt területeken jelenleg érvényes, bár gyenge, de meglévő anyanyelvi és kulturális jogok érvényesítéséért, tisztelettel és barátsággal üzenjük szomszédainknak, valamint Európa meghatározó politikai erőinek:
A Kárpát-medencében csak akkor lesz társadalmi béke, politikai stabilitás és gazdasági prosperitás, ha az elszakított területeken élő magyar nemzeti közösségek megkapják az őket megillető tényleges és teljes körű autonómiát! E küzdelemhez szükséges címszavak: összefogás és elszánt akarat. Politikai vezérelv: minden magyar felelős minden magyarért. Aktuálpolitikai üzenet Makovecz Imre intelme: „A szavak ideje lejárt, cselekedni kell!”

Kassa, 2015. november 6. Csóti György
(A kassai Kazinczy napokon szabadon elmondott beszéd utólag leírt változata.)

Módosítás: ( 2016. január 16. szombat, 19:20 )

A kisebbségi jogvédelem helyzete kritikán aluli

A kisebbségi jogvédelem helyzete értékelhetetlen, kritikán aluli a Felvidéken, Erdélyben és Kárpátalján, mert még a papíron vállalt minimális szintű jogvédelmi garanciákat sem tartják be – értékelte hírportálunknak a kisebbségi jogvédelem jelen állapotát Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Intézet nemrégiben kinevezett igazgatója.

Az egykori MDF-alapító, korábbi országgyűlési képviselő Csóti Györgyöt a magyar kormányzat április elsejétől bízta meg a határon túli magyarság jogvédelmének erősítését – és az e téren tevékenykedő jogászok támogatását – célzó Kisebbségi Jogvédő Intézet vezetésével. A politikus hírportálunknak nyilatkozva értékelte a kisebbségi jogvédelem jelen állását és az általa vezetett intézmény szerepét: “A Kisebbségi Jogvédő Intézet feladata a Kárpát-medencében a mai Magyarország határain kívül élő magyarok (egyének, csoportok, intézmények) jogvédelmének biztosítása azokban az esetekben, amikor magyarságuk miatt éri őket jogsérelem. A három évvel ezelőtt létre hozott Intézet két fő területen fejti ki tevékenységét. Jogsegélyszolgálatot működtet az elcsatolt területeken – a Felvidéken jelenleg Érsekújváron, Dunaszerdahelyen és Somorján. A kijelölt irodákhoz bárki panasszal fordulhat, vagy tanácsot kérhet, ha magyarsága miatt érte bármiféle sérelem. A másik fő tevékenység a határon kívül élő fiatal jogászok, joghallgatók, doktoranduszok továbbképzése a kisebbségvédelem területén nyári egyetemek és konferenciák formájában.

Indulásként azt a célt tűztem magam elé, hogy megerősítsem és bővítsem a jelenlegi jogsegélyszolgálatot, kapcsolatot és adott esetben együttműködést alakítsak ki jól működő európai kisebbségvédelmi intézményekkel. Szeretnék minél nagyobb pénzügyi hátteret biztosítani tevékenységünknek, mert csak ez esetben lehet szó a hálózat bővítéséről”.

A kisebbségi jogvédelem helyzetét értékelve Csóti borúlátóan fogalmazott: “A kisebbségi jogvédelem a Felvidéken, Kárpátalján és Erdélyben kritikán aluli, egyszerűen értékelhetetlen. Van ugyan papíron egy minimális szintű jogvédelem, de általában azt sem tartják be. Ezért ezeken a területeken van legnagyobb szükség felkészült jogászokra és ügyvédekre. Délvidéken jobb a helyzet, de még távolról sem ideális. Horvátországban és Szlovéniában a kisszámú magyar közösség alkotmányosan államalkotó tényező, ezért helyzetük és lehetőségeik jobbak. Ausztriában ez a kérdés elég kaotikus, ebbe most nem érdemes belemenni”. A Kisebbségi Jogvédő Intézet vezetője szerint Felvidéken és Kárpátalján lényegében egyformán rossz a helyzet – természetesen más-más szempontból és okokból.

A megoldások – mint minden esetben – így a kisebbségvédelem területén is a saját kezünkben van, szögezte le Csóti, aki három szintjét nevezte meg a cselekvésnek. Először is minden elszakított nemzetrésznek magának kell megfogalmaznia elvárásait, össze kell fognia és egységesen kell fellépnie. Másodikként Budapest, azaz az anyaország támogatását említette, mégpedig teljes körű, tényleges támogatását. És végül, de nem utolsó sorban a történelmi tapasztalatok alapján ki kell vinni a kérdést a nemzetközi színtérre. “Ez a háromszintű politikai küzdelem jó eséllyel hozhat békés megoldást” – véli Csóti György.

A Kisebbségi Jogvédő Intézet is kiveszi a részét ebből a munkából – rendeltetésének megfelelően és lehetőségeihez mérten. Idén júliusban például nyári egyetemet szerveznek Gödöllőn Kisebbségvédelem Európában címmel, de jelen lesznek a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen is, kora ősszel pedig egy budapesti konferenciával készülnek. Mindezekről – és az intézet működéséről – bővebb információk a KJI honlapján érhetők el: http://kji.hu/

Csóti György villamosmérnök, politikus, 1940. november 24-én született Budapesten. A rendszerváltó Magyar Demokrata Fórum alapító tagja és 1990 és 1998 között parlamenti képviselője. A következő évben Magyarország zágrábi nagykövetévé nevezték ki, ahol 2003-ig szolgált. 2011-től a Fidesz jelöltjeként ismét országgyűlési képviselőként tevékenykedett elsősorban a külügyi bizottság, majd a nemzeti összetartozás bizottságának tagjaként. 2015. április 1-től a Kisebbségi Jogvédő Intézet vezetője.

Forrás: www.felvidek.ma

Módosítás: ( 2015. május 22. péntek, 09:34 )