Hogyan alakulhat Kárpátalja sorsa az ukrajnai változások során?

A Kárpát-medence leghányatottabb sorsú területe a XX. században a Kárpátalja volt. 1920 és 1992 között hat felségjelzés váltogatta egymást az ott élők feje felett: magyar – csehszlovák – magyar – csehszlovák – szovjet – ukrán. Vagyis átlagban 12 évente cserélt gazdát a terület. 1100 évvel ezelőtt, a honfoglalás után magyarok vették birtokukba a vidéket. A 13. században indult meg nagyobb mértékben a ruszinok betelepedése, elsősorban a szomszédos Halicsból. A 16. század közepéig Kárpátalja lakosságának 65-70 %-a magyar volt, 1880-ban azonban már csak 25 %-a. 1910-ben 185 ezren, 2001-ben pedig 152 ezren vallották magukat magyarnak, ez utóbbi 12 %-os részarányt jelent. Egész Ukrajna 45 milliós lakosságához viszonyítva azonban már csak 0,33 %. Ma a legbizonytalanabb sorsú magyar közösségnek számítanak a Kárpát-medencében, egyelőre mégis példásan tartják magyarságukat. Megoldást itt is a tényleges és teljes körű autonómia biztosítása jelentene.
Az autonómia gondolata nem idegen e tájon. Már a trianoni békediktátum előtt, a történelmi Magyarországon komolyan felmerült a XIX. században nemzetté formálódott többségi lakosság, a ruszinok autonómiája. Az Ukrajnához csatolt Kárpátalján 1991. december elsején megtartott népszavazáson a lakosság 78 %-a a területi autonómiára voksolt. Ezen belül a beregszászi magyar autonóm körzet létrehozására a helyi lakosság 81,4 %-a szavazott. Kijev azonban eddig hallani sem akart erről. A népakaratot figyelmen kívül hagyták. A nagy létszámú orosz kisebbségtől félve, erősen központosított nemzetállamban gondolkodtak. Ennek ellenére az elmúlt húsz évben a ruszin lakosság több sikertelen kísérletet hajtott végre a területi autonómia megvalósítása érdekében.
A kárpátaljai magyarok számára a személyi elvű, kulturális autonómia lehetősége először 1991 végén, a magyar-ukrán alapszerződés aláírása után merült fel. Az ukrán parlament 1992-ben elfogadta és hatályba léptette a nemzeti kisebbségekről szóló törvényt. Ez többek között előírta, hogy azokon a településeken, ahol magyarok élnek többségben, a hivatalos intézményekben a magyar nyelv és a nemzeti szimbólumok is használhatóak. A beregszászi magyar autonóm terület létrehozására azonban nem került sor, noha arról Antall József miniszterelnök és Leonyid Kravcsuk ukrán elnök 1993. április 30-i találkozójukon megegyezett. A magyar nyelvhasználat sem vált általánossá, valójában a törvényt nem tartották be. A kisebbségekre vonatkozó legújabb, előre mutató nyelvtörvényt eddig szelektíven alkalmazták, a közelmúltban pedig hatályon kívül helyezte a kijevi „forradalmi” parlament. Míg az orosz ajkúak néhány évig élvezhették annak előnyeit Kelet-Ukrajnában, a magyarok nem kapták meg ezt a lehetőséget a Kárpátalján. A meglévő magyar iskolák állandó anyagi gondokkal és adminisztratív nehézségekkel küszködnek. A beígért kulturális autonómiáról tehát szó sincs. A magyar többségű választókörzetet is megszüntették, pedig ennek helyreállítására a magyar politika a legmagasabb szinten is szót emelt az elmúlt években.
Kijevben tavaly ősszel felszínre törtek az évtizedek óta elfojtott indulatok. Az Európai Unióval kötendő megállapodás aláírását Moszkva nyomására az utolsó pillanatban megtagadó oroszbarát Janukovics elnök ellen kitört kijevi tüntetések néhány hét alatt az egész országra kiterjedő lázadássá, népfelkelésekké változtak. Ukrajna a polgárháború küszöbére sodródott, sokan az ország szétesésétől tartanak. Az okok elsősorban a mérhetetlen társadalmi igazságtalanságokban, a kevés dúsgazdag és a nyomorban, vagy annak szélén élő tömegek közötti feszültségekben, az ország gazdasági sikertelenségében keresendők, de történelmi hátterük is van. Amerikai politikai elemzők már az 1990-es évek elején rámutattak, hogy Ukrajnát a nyugati és a keleti kereszténység határvonala kettévágja két egymástól különböző történelmi hátterű, mentalitású, kultúrájú részre. E törésvonalat tekintették elméletileg az Európai Unió (akkor még Európai Gazdasági Közösség) keleti irányú bővítése határának. Figyelemre méltó és elgondolkodtató, hogy a mostani népfelkelést éppen az Unióhoz való közeledés kérdése (megtagadása) váltotta ki.
Mindezek ellenére le kell szögezni. hogy Magyarországnak és vele együtt Közép-Európának alapvető érdeke egy egységes, független, gazdaságilag jól működő Ukrajna léte. Ez ugyanakkor egész Európának is érdeke. Ez az érdek azonban csak akkor érvényesülhet, keleti szomszédunk csak akkor lesz mai formájában Európa megbecsült, jól prosperáló országa, ha minden polgára teljes életet élhet nemzetisége, vallása, kultúrája szerint, és ha érvényesül a társadalmi igazságosság európai normája.
Mindezeken belül bennünket első sorban az ott élő  magyarság sorsa érdekel. Lesz-e ezek után magyar autonómia a Kárpátalján? Ennek két szükséges és egy elégséges feltétele van. Alapvető szükségesség az, hogy a 152 ezres lélekszámú magyarság megosztottsága megszűnjön, egységesen lépjen fel az ősi földjén neki járó kollektív jogokért. Ez a jog abból fakad, hogy ott élnek azon a földön, ahol születtek, ahol őseik falvakat, városokat építettek, virágzó kultúrát teremtettek, és évszázadok során vérükkel védték szülőföldjüket. A másik szükségesség a magyarországi politika ez irányú egyértelmű és erőteljes támogatása a magyar-ukrán kapcsolatrendszer minden pontján, valamint a nemzetközi szintéren. Elégséges feltétel pedig az lenne, ha a mindenkori ukrán hatalom felismerné, országában csak akkor lesz társadalmi béke, politikai stabilitás és gazdasági prosperitás, ha minden polgára jól és otthon érzi magát benne. Ha átlátnák, milyen jól működnek Európában a különböző autonómia modellek, Dél-Tiroltól a belgiumi németeken át a finnországi svédekig. Magyarország az Európai Unió tagjaként, visszaszerezve térségbeli vezető pozícióját, sokat segíthet a jövőben Ukrajna ez irányú fejlődésében.
Mi a megoldás tehát Ukrajnában? Hogyan lehet az országot egybe tartani úgy, hogy minden érintett elégedett legyen a megoldással? Az út nagyon egyszerű és magától értetődő, de nehezen lesz járható. Mégis erre kell elindulni: Ukrajnában élő valamennyi nemzeti és vallási közösségnek (ezek többnyire egybe esnek) teljes körű és tényleges autonómiát kell biztosítani. Elképzelhető egy föderatív államszerkezet kialakítása is, de ez talán még nehezebben megvalósítható, ezért egyelőre induljunk ki az autonómiából. Autonómiát jelenleg csak a Krím félsziget élvez. Ennek történelmi okai vannak. Ugyanilyen történelmi okai lehetnének egy kárpátaljai területi autonómiának is, ezen belül külön magyar autonómiának. A Krím félszigeten és Kelet-Ukrajnában élő orosz ajkú lakosságnak azért van könnyebb helyzete a ruszinokkal, magyarokkal, krími tatárokkal szemben, mert mögöttük egy nagyhatalom áll. Nos, ezen kellene felülemelkedni, és az emberi jogok elkötelezett híveinek, az Európai Uniónak valamint az Egyesült Államoknak hitet tenni a kollektív emberi jogok (=autonómia) biztosítása mellett is. Tanulni kell többek között a Balkánon az elmúlt 25 évben lezajlott eseményekből. Európa békéje, nyugalma, biztonsága, gazdasági prosperitása függ most attól, mi történik keleti szomszédunkkal.
Ha Ukrajna szétesne három, vagy több részre, óhatatlanul felmerülne a mai magyar határ mentén egy tömbben élő magyarok helyzetének határmódosítással történő megoldása. Ha Krím leválhat, miért ne szakadhatna el az Ukrajnához a második világháború előtt soha nem tartozott Kárpátalja? Ha meg önállósul, a ruszinok és a magyarok útja is kettéválhat, aminek megvan minden alapja. Mindezekből látható, hogy Ukrajna szétesése beláthatatlan következményekkel járhat. Fontos leszögezni, hogy ma Magyarországon egyetlen felelősen gondolkodó, számottevő politikai erő sem gondol határmódosításra. Ugyanakkor az elszakított nemzetrészek autonómiájának kérdése meghatározó a magyar közgondolkodásban. A mindenkori magyar kormányt pedig alkotmányunk kötelezi a határon túlra szakadt magyarokért való felelősség vállalására.
Az Európai Uniónak, az Egyesült Államoknak és Oroszországnak mindent el kell követnie azért, hogy Ukrajna egyben maradjon, megújuljon, és ebben az új Ukrajnában mindenki szabadon élhessen, születéstől a halálig használhassa anyanyelvét, az élet minden területén ápolhassa és fejleszthesse ősei kultúráját, önállóan dönthessen saját és közössége sorsáról. Ez történelmi felelősség, és Európa sorsát alapvetően meghatározó szükségesség. A megoldandó problémák ismételt szőnyeg alá söprése állandó időzített bombaként fog ketyegni. Bízzunk abban, hogy a Világ végre tanul múltbeli hibáiból.
Sonnenalpe Nassfeld, 2014. március 4.

                                                                          Csóti György

Megjelent a Magyar Hírlapban 2014. március 12-én