1989. december 27-ről 28-ra virradó éjszakán közel száz teherautóból és személygépkocsiból álló segélyszállítmány indult a városligeti Dózsa György útról Erdélybe. A Magyar Demokrata Fórum Ó utcai „székházában”, a földszintes barakk épületben, hihetlen mennyiségű élelmiszer és ruhanemű gyűlt össze néhány nap alatt.Biztonsági okokból két konvojban indultunk különböző útvonalon, egyiket Lezsák Sándor vezette, a másikat én. Antall József és Csoóri Sándor búcsúztatott bennünket a csípős éjszakai órában. Szívünk tele volt bizakodással, reménységgel. Új fejezetet reméltünk a Romániához csatolt területeken élő magyarok életében. Nagyvárad határában egy fiatal nő román nemzeti színekből álló kokárdát tűzött a mellemre. Jó szívvel viseltem az egész úton. Azt hittük, megváltozik a világ, románok, magyarok, szászok (akik még ott maradtak) megkapják az emberi élethez és önrendelkezéshez való jogot. Katonai fegyelemben vonultunk Marosvásárhelyre, mert fegyveres „szekus” alakulatok támadásától még tartani lehetett, éjszaka hallottunk is lövéseket a távolból. Miután a szállítmányt szétosztottuk, mindenki szabadon indulhatott haza. Én felhasználtam a lehetőséget, Antall Péter és Zacsek Gyula társaságában felkerestem számos erdélyi barátomat. A Hargitán egyszerű emberekkel, Kalotaszegen értelmiségiekkel készítettünk videó-interjút. Mindenki boldog volt, bízott egy szebb, jobb jövőben; eufórikus hangulat volt. A legnagyobb benyomást Újvári Ferenc kolozsvári ügyvéd gondolatai tették rám, melyek vezérfonalként kísértek az elmúlt 25 évben nemzetpolitikai munkám során: “Én abból az alapállásból indulok ki, nincs kompromisszum, nem lehetünk többet opportunisták. … Én elvből tiltakozom az ellen, hogy engem nemzetiséginek vagy kisebbségnek nevezzenek. … Erdélyben, az én saját hazámban, nem lehetek kisebbség vagy nemzetiség. Erdélyben három történelmi nemzet alakult ki: magyar, román és szász. … és ezek szabadok és egyenlők. Szabadok azért, mert a természeti jognál fogva mindenki szabadnak született, és egyenlők azért, mert az őseiktől örökölték a jogaikat. Mi, erdélyi magyar demokraták, nem akarunk semmit kérni az induláskor a románoktól. Nekem a románok ne adjanak semmit. … mert aki ad, az, amit adott, azt vissza is tudja vonni. Ezért erre nekem nincs szükségem. Az én jogom nem az itt élő másik nemzet jogaiból származik. Az én jogom azon tényből fakad, hogy én itt születtem. Meg azon tényből fakad, hogy az én őseim itt falvakat, városokat, kulturális intézményeket hoztak létre, és akkor én itt nem lehetek nemzetiség! Ezt én igénylem, a jövőben ez így legyen az alapokmányokba befoglalva. A magyar lehet nemzetiség Moldvában, Olténiában, Dobrudzsában és máshol, mint ahogy Erdélyben is lehetnek nemzetiségek a három történelmi nemzet mellett: cigányok, horvátok, örmények, szerbek, szlovákok, zsidók és mások. … De nekem ne készítsék a nemzetiségi törvényt, nekem ne legyen Bukarestben a miniszterelnökség mellett egy nemzetiségi miniszter. Az legyen, de nem nekem! Az legyen a nemzetiségeknek. … Nem engedem meg, hogy besoroljanak a nemzetiségek közé! Én Erdélyben országot alkotó és építő egyik nemzet vagyok. Nyilvánvaló, hogy nekünk együtt kell felépíteni az új erdélyi világrendet, mely olyan kell, legyen, mint Móricz Zsigmond fogalmazta: tündérkert. És ez csak a három együtt lakó nemzet akaratától függ. Ha célul ezt tűzzük ki, nyilvánvaló, meg is tudjuk valósítani. … Erre a pillanatra az erdélyi népek hetven éve várnak, hogy a demokrácia a teljes szabadságot, a teljes autonómiát, az önrendelkezési jogainkat biztosítsa. Mert ha nem így van, akkor minket ismét becsapott a történelem. De én bízom benne, hogy ezt most mindenki komolyan veszi. … Ez ma már nem csak magyar érdek, román, szász érdek épp úgy, mint magyar érdek.”
Azután jött a fekete március Marosvásárhelyen. A román politikai „elit” ott folytatta, ahol Ceausescu abbahagyta. Negyedszázad után is még mindig csak azt kérdezhetjük, milyen az erdélyi és partiumi magyarok helyzete, milyen jövő vár rájuk? Ennek felvázolása előtt rövid történelmi visszapillantást kell tennünk a Romániához csatolt területekről.
Erdély a magyar kultúra egyik fellegvára, a magyar identitás és függetlenség őrzője volt a török hódoltság korában. A vallási tolerancia és az etnikai alapú autonómia európai úttörője. A románok a XIII. században kezdtek bevándorolni a Déli-Kárpátokon keresztül, és évszázadokon át tömegesen települtek be Erdélybe. Mi sem mutatja jobban a magyarok toleranciáját, mint hogy az 1880-as népszámlálás adatai szerint az erdélyi románoknak csupán 5,7 százaléka beszélte a magyar nyelvet. A szászok a XII. században kezdtek betelepedni, 1224-ben tényleges autonómiát kaptak. Erdélyben a tordai országgyűlés 1568-ban, Európában elsőként hirdetett vallásszabadságot. Csupán néhány adat arról, milyen hagyományai vannak Erdélyben az autonómiának. 1910-ben Erdély lakosságának 34 %-a volt magyar, ma ez az arány 18 % körül van.
A Partium azt a néhány kelet-magyarországi vármegyét foglalja magába, amelyek Magyarország három részre szakadása után az erdélyi fejedelmek uralma alá kerültek. A trianoni békediktátum idején Partium lakosságának 62 %-a magyar, 32 %-a román volt.
Mi történt a 23 évvel ezelőtti romániai rendszerváltoztatásnak nevezett fordulat óta délkeleti szomszédunk mai területén élő elszakított magyar nemzetrész életében? Az 1991-ben elfogadott alkotmány szerint Románia a románok egységes és oszthatatlan nemzetállama. A magyarok tehát másodrendű állampolgárok. Már az induláskor nem teljesült az erdélyi magyarok Újvári Ferenc által oly szépen kifejtett óhaja és elvárása. A klasszikus kisebbségi jogok töredéke sem teljesült. Módszeresen akadályozták az anyanyelv használatát az élet minden területén, az oktatástól kezdve a hivatalos ügyintézésig. A kiábrándult magyarok tömegesen hagyták el szülőföldjüket, kisebb részük elindult a szisztematikus asszimiláció útján. Erdély és a Partium területén két évtized alatt, 1991 és 2011 között, népszámlálási adatok szerint négyszázezerrel csökkent a magyarok lélekszáma. Ma is naponta szembesülnek azzal, hogy bozgornak, hazátlannak nevezik őket.
Milyen esélyekkel küzd ma a fennmaradásért az erdélyi és a partiumi magyarság? A szülőföldön magyarként megmaradás egyetlen garanciája az autonómia, melynek megvalósítása valamennyi romániai magyar politikai szervezet és párt célkitűzései között szerepel. Ugyanakkor a román politikai erők autonómia ellenessége szinte már hisztérikus. A román alkotmány nem ismeri el az őshonos magyarságot államalkotó tényezőnek, és nem biztosítja a kisebbségek kollektív jogait. Az erdélyi és partiumi autonómia koncepciók háromszintűek: magukba foglalják a kulturális autonómiát, a települési önkormányzatok sajátos státusú helyi autonómiáját és a klasszikus területi autonómiát. A kulturális autonómia révén létre kívánják hozni saját intézményrendszerüket az egész országban az oktatás, a művelődés és a tájékoztatás területén. A területi autonómiára vonatkozó elképzelés alapja a kilencvenes évek végén Csapó József által elkészített székelyföldi autonómia-statútum tervezet, mely szerint a regionális hatalom törvényhozói és végrehajtói intézményeket kap, a központi hatalom bizonyos hatásköröket átruház a regionális hatalomra. A szubszidiaritás elve alapján a helyben begyűjtött adók meghatározó részének felhasználásáról helybeliek és helyben döntenek, így a régiónak nem csak oktatási, kulturális és tájékoztatási, hanem többek között gazdasági, közlekedési, infrastruktúra-fejlesztési, rendfenntartási téren is nagy önállósága van.
A 2003-ban megalakult Székely Nemzeti Tanács ezt a tervezetet közvitára bocsátotta, és számos ponton kiegészítette. Ezek szerint a fenti alapelvek megvalósulása mellett az autonóm Székelyföldön szavatolt lenne a teljes és tényleges jogegyenlőség a terület minden lakója számára, hivatalos nyelve lenne a román mellett a magyar is. A székelyföldi autonómia fontos eleme a természeti erőforrások és az ásványkincsek feletti rendelkezés, a saját gazdaságpolitika. A tervezetet már kétszer beterjesztették a bukaresti parlamentbe, első alkalommal vita nélkül elvetették, másodszor egyszerűen elfektették.
A Tőkés László által kezdeményezett, és általa vezetett Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács 2004 óta küzd az elszakított nemzetrészek személyi elvű, kulturális és területi autonómiájának megvalósításáért, nem csak az utódállamokban, hanem nemzetközi szintéren is.
Az RMDSZ 2005-ben kormányzati pozícióból terjesztett be kisebbségi törvény-tervezetet a parlamentben, mely magában foglalja az egész romániai magyarság kulturális autonómiáját. A tervezet azóta kallódik a bukaresti törvényhozás útvesztőiben.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kezdeményezésére idén tavasszal Zilahon megalakult a Partiumi Autonómia Tanács, a térség őshonos magyarságának autonómia-törekvéseit megvalósítandó.
Ezzel párhuzamosan meghatározó román politikai erők az országot olyan új régiókra akarják felosztani, hogy a magyarok sehol ne legyenek többségben, ezáltal ne tudják meghatározni saját sorsukat.
Romániával szoros együttműködésre, baráti kapcsolatokra törekszünk. Ugyanakkor a magyar külpolitikának mind a kétoldalú kapcsolatokban, mind a nemzetközi szervezetekben az együttműködés feltételévé kell tennie a magyar autonómia törekvések támogatását Erdélyben és a Partiumban. Úgy, ahogy Ausztria tette Dél-Tirol esetében, Olaszországgal szemben. Még ha román politikai körökben ez hisztériát kelt is, Magyarország nyugodtan igényelhet(ne) védhatalmi státuszt délkeleti szomszédunkban élő magyar nemzeti közösség vonatkozásában. Ez alkotmányos kötelessége a mindenkori magyar kormánynak.
Budapest, 2013. szeptember 23.
Csóti György
Megjelent a Magyar Hírlapban 2013. október 4-én
Módosítás: ( 2014. február 19. szerda, 15:05 )
