Elhangzott a csúzai helyi választmány és a civil szerveztek, valamint a HMDK részvételével a Kossuth- domborműnél tartott március 15-ei koszorúzási ünnepségen

Tisztelt Ünneplők, Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim!

Tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önöket abból az alkalomból, hogy ismét együtt ünnepelhetünk itt, Csúzán, a hányatott sorsú, megható történetű Kossuth-dombormű előtt. Gazdag nép vagyunk mi, magyarok! Nem csak történelmünkben és kultúránkban vagyunk gazdagok, hanem nemzeti ünnepekben is: nekünk három is van belőle. Mindhármat egyformán szeretjük, mindhárom egyformán közel áll a szívünkhöz, de mégis március 15-e a legmeghittebb, a legemelkedettebb. Miért van ez így? Talán azért, mert több mint 100 éve ünnepeljük, hagyományossá vált, és egyetlen diktatúra sem tudta kisajátítani, tiszta maradt. Talán amiatt, mert tavasszal van és az újrakezdés, az újjászületés, a remény ünnepévé vált?: Úgy hiszem, ez utóbbi játszhatott döntő szerepet. Március 15-e ugyanis szorosan összekapcsolódik a reménnyel, a reménykedéssel. A remény volt az, ami összekovácsolta 155 évvel ezelőtt a nemzetet, amikor Petőfi, Kossuth és mások újra indították a magyar forradalmat és szabadságharcot. Az a csodálatos és végeredményében dicsőséges másfél év két helyszínen indult el: a pesti utcán, a Pilvax kávéházban, a Múzeum-kertben, a Landerer nyomdában, Táncsics börtöne előtt a Várban és Pozsonyban, az országgyűlésben, annak alsó- és felsőházában. Pesten Petőfi, Jókai, Vasvári és a többiek egyik pillanatról a másikra kirobbantották a forradalmat, Pozsonyban pedig az alsóházi rendek Kossuthtal az élükön már februárban elkezdték ostromolni a bécsi udvart olyan törvénytervezetekkel, amelyek több önrendelkezést biztosítanának a nemzetnek. Európa több pontján megmozdultak a haladó erők, a nemzetközi körülmények kedvezőek voltak, és az ebből táplálkozó remény forrasztotta össze a nép fiait, Petőfiéket a nemzeti középosztállyal, Kossuthékkal, és csatlakoztak hozzájuk késedelem nélkül az arisztokratát képviselő felsőházi rendek. Létrejött a nemzeti egység, minden siker forrása.

Kossuth domborműve előtt állva úgy illik, hogy az egész forradalmat és szabadságharcot az ő politikai felfogását elemezve közelítsük meg. Kossuth politikája két pilléren nyugodott: nemzeti egység és európai értékrend. Kossuth Lajos, a XIX. század legnagyobb magyar politikusa, akit egész Európában és Észak-Amerikában nagyra becsültek, azonnal felismerte, hogy csak a teljes nemzeti egység biztosításával lehet eredményesen fellépni a Habsburg-uralkodóházzal szemben az ország függetlenségének kivívásáért, a nemzeti önrendelkezés biztosításáért. De a szabadságharc vezéralakja azzal is tisztában volt, hogy az európai folyamatok összefüggésben, kölcsönhatásban vannak egymással, ezért csak olyan programmal lehetünk eredményesek, amelyek összhangban vannak a haladó európai folyamatokkal. Márpedig a forradalom társadalmi felemelkedést célzó követelései összhangban voltak a kialakult nyugat-európai gyakorlattal és a legújabb elvárásokkal.

A nemzeti egységben és az európai értékrenden alapuló kossuthi politika vitte győzelemre a magyar forradalmat és szabadságharcot 1848/49-ben. Érékelésem szerint ugyanis egyértelmű győzelmet arattunk azok felett, akik ellen felléptünk és később fegyvert ragadtunk. Győztünk politikai és katonai téren egyaránt. A Batthyány- és később a Szemere-kormány a Habsburg-ház akarata ellenére olyan törvények sorozatát hozta létre a törvény előtti egyenlőség megteremtésétől a jobbágyfelszabadításon keresztül az 1949 júliusában meghozott nemzeti kisebbségi törvényig, amelyek biztosították a társadalmi felemelkedést az ország lakossága számára. Érdemes megjegyezni, hogy a kisebbségi törvény a kor leghaladóbb, legliberálisabb ilyen jellegű jogalkotása volt.

Katonai téren az átmeneti csatavesztések után a sikeres tavaszi hadjárat meghozta a fordulatot, az osztrák haderő már vert helyzetben volt. Akik ellen fegyvert fogtunk, azokat gyakorlatilag legyőztük. A Habsburg-ház csak az akkori világ legerősebb szárazföldi hadseregének, a hazánkra zúdított 200 ezer fős orosz sereg segítségével tudta leverni a szabadságharcot. Pedig a bécsi udvar az „oszd meg és uralkodj” elv alapján, különböző fondorlatok segítségével ellenünk lázította az országban élő nemzetiségeket, melyek egy része ellenünk is fordult. De ezt a nehézséget is legyőztük. Mindezen sikerek záloga a nemzeti egység volt. Miután Kossuthék összehangolták a nemzeti érdekeket az európai értékrenddel, kivívtuk a haladó világ szimpátiáját hosszú évtizedekre. A gyakorlati eredmények a kiegyezést követően értek be, és az 1848/49-es forradalom és szabadságharc fénye a mai napig nem halványult el.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, történelmünk során mindig csak az összefogás hozott sikereket. Így volt ez 1956-ban is, amikor 13 napig, a brutális szovjet beavatkozásig csodálatos egységbe forrott a nemzet, és megalapozta legújabbkori jó hírnevünket a világban. Mi a helyzet ma, tisztelt ünneplők? Ma nincs másképpen, mint 155 évvel ezelőtt! Ma is reményt keltő perspektíva áll előttünk, de ez is nehéz kihívást jelent. Ma nem fegyveres harcot kell folytatnunk, erről szó sincs és nem is lesz. A nehézség ma abban áll, hogy a magyarság 8 ország területén él széttagolva, az anyaországban és 7 szomszédjában. A magyar nemzet részeit országhatárok választják el egymástól. Nemzetpolitikai célkitűzéseinket ezért ma is csak olyan politikával lehet megvalósítani, amely a nemzeti egységre és az európai értékrendre épül. Nézzük először az egységet, miért van erre szükség? Egyrészt azért, mert vannak ellenérdekelt erők a térségben, ennek legszélsőségesebb formáját éppen a napokban, március 12-én láttuk megnyilvánulni Belgrádban. Ellenük, saját védelmünkben, csak egységesen tudtunk fellépni. Másrészt azért, mert távolabbi térségekben számos olyan, velünk egyébként szimpatizáló vagy éppen baráti kapcsolatban lévő erő van, amelyek teljesen közömbösek nemzetpolitikai célkitűzéseink egy jelentős része iránt. Csak egységes fellépésünk esetén figyelnek fel ezekre, a számunkra fontos kérdésekre, és ismerik el azoknak jogosságát.

Ami pedig az európai értékrendet jelenti, az önmagában is vállalható, hiszen nemzeti célkitűzéseink gyakorlatilag egybeesnek ezzel. Miről van szó itt elsősorban? Jogállamiság, parlamenti demokrácia, szociális piacgazdaság, egyéni és kollektív- hangsúlyozom: kollektív – emberi jogok, stb. De álljunk meg itt egy pillanatra: ha európai értékrendről beszélünk, akkor nem valami ismeretlen új dologról szólunk mi, magyarok, hiszen mi is részesei voltunk ezen értékrend kialakításában, csak a XX. század második felében kiszakítottak bennünket az európai vérkeringésből. Mi sokat adtunk az elmúlt évszázadok során ehhez az értékrendhez, mindenekelőtt a szabadság és a kultúra területén. Az európai értékrendet azért is hangsúlyozni kell, mert ez a garancia arra, hogy visszafogadnak bennünket abba a közösségbe, ahová mindig is tartoztunk, és onnan visszatérésünkhöz még támogatást is kapunk. Ez utóbbi tehát érdekünk. Így mára az a szerencsés helyzet állt elő, hogy érték és érdek egybeesik. Élnünk kell ezzel a szerencsés helyzettel.

Kedves Barátaim! Ami igaz volt a XIX. és XX. században, az igaz ma is, a XXI. században: az erősek egyesülnek, a gyengék széthullanak. Ezt úgy lehet fogalmazni, hogy akik egyesülnek, azok erősek lesznek, akik pedig széthúznak, azok meggyengülnek és széthullanak. A Kárpát-Európába, csak összefogva őrizhetjük meg nemzeti kultúránkat és önazonosságunkat valamennyien ott, ahol ma élünk!

Tisztelt Ünneplők, kedves Barátaim!

A kossuthi gondolatok jegyében kívánok valemennyiüknek reményteli ünneplést: bízzunk a nemzeti egység helyreállításában a kis és nagy közösségekben egyaránt, és higgyünk az európai értékrend megvalósulásában az egész közép-európai térségben!

Köszönöm, hogy meghallgattak.

Megjelent „Az új magyar képes újság” VIII. évfolyam 2. szám, 2003. március 20-ai számában